2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújul Sándor Móric, az "ördöglovas" bajnai kastélya

2017. július 25. 11:03 MTI

Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében - mondta el a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón.

Virág Zsolt hozzátette, hogy a programban 55 milliárd forint felhasználásával 39 épület rekonstrukciója valósulhat meg, 19 várat és 20 kastélyt fejlesztenek, köztük olyanokat is, mint a Bajnán található épület, amely eddig elhanyagolt állapota miatt nem bírt komoly idegenforgalmi vonzerővel. A Komárom-Esztergom megyei Bajnán felújítják a Sándor-Metternich-kastély főépületét és a mellékszárnyak egy részét, valamint helyreállítják a díszudvart, a parkot és a sétányokat.

A turisztikai fejlesztés fő célja Sándor Móric, az "ördöglovas" kastélyának, valamint korának bemutatása interaktív módon, épített installációk és multimédiás eszközök segítségével - ismertette a részleteket a miniszteri biztos. A kiállítási tematikában szerepel a kastély építéstörténete és tervezője, Hild József bemutatása, a Sándor család történetének, érdekes személyiségeinek és rajtuk keresztül a kor főúri életmódjának, jellemző életútjainak megjelenítése.

A kastély egyik különlegessége lesz a belső falfestések és díszburkolatok rekonstrukciója, valamint az épület 19. századbeli fénykorának, életének megidézése. Az eredetileg 59 szobás épületegyüttes belső tereinek díszítésén közel tíz évig dolgoztak, a munkával 1842-re készültek el.

Völner Pál (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a kastély újjáélesztése után a környék turisztikai, illetve rendezvényközpontja lehet. Pallagi Tibor (független) polgármester emlékeztetett arra, hogy a Sándor-Metternich-kastély az 1840-es évek végén az ország egyik legszebb klasszicista kastélya volt.

Sándor Móricz gróf, az ördöglovas 1834-ben vette feleségül Metternich Leontina hercegkisasszonyt, és ekkor alakítatta át a kastélyt Hild Józseffel. A második világháború után kórház, szükséglakás, gépállomás, tsz- és pártiroda működött falai között. Az épületet az ezredfordulóig emésztette az idő, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság saját forrásból, közel 800 millió forint ráfordítással először a tetőt újította fel, majd az eredetileg halvány sárga főhomlokzatot, a kőkerítés hiányzó darabjait pótolták.

Idén elbontották a kastély parkjában az 1970-es években épített pártházat, illetve felszámolták a hozzá kapcsolódó aszfalt burkolatú területet, valamint a kastélyegyüttes főépületében konzerváltak egy kritikus állapotban lévő falfestményt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár