2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Karó közt a potyka” – feltárul a magyar halászat évezredes története Pécsett

2017. szeptember 5. 14:23 MTI

Az úgynevezett kisszerszámos halászatot bemutató kiállítás nyílik meg csütörtökön a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Természettudományi Múzeumában - közölte a kulturális intézmény kedden.

A tájékoztatás szerint a Karó közt a potyka - Kisszerszámos halászat elnevezésű tárlat látogatói a többi között a rekesztő, borító, szigonyos, hurokvető halászattal is megismerkedhetnek.

A JPM felidézte, hogy az értékesebb „halászóvizek” már a középkorban földesúri tulajdonba kerültek, de a kevésbé értékes vízfelületeken még sokáig fennmaradt a szabad halászat lehetősége. A "paraszthalászok", akik csak kiegészítő foglalkozásként űzték a mesterséget, főleg télen és tavasszal - a mezőgazdasági munkák szünetében - jártak halért. A 16-17. században a „köteles halak” - a tokfélék és a harcsa - főúri eledelnek számítottak, míg a „tömegzsákmányból” tartósított halat fogyasztották a jobbágyok, katonák és cselédek.

A halat akkoriban sütötték, főzték, szárították, füstölték és sózták - ismertette az írásos összegzés, amely arra is kitért, hogy halászlé készítésének specialistái a halászok voltak, tőlük került a hungarikummá vált étel a polgári konyhákba.

A 19. századra a táplálkozáskultúrában is megmutatkozott a folyószabályozások és mocsárlecsapolások hatása: a korábban halbőségéről híres magyar vizek halállománya jelentősen lecsökkent - olvasható a közleményben.

A tárlat január 27-éig látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár