2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy római-kori gyilkosság áldozatának elrejtett maradványaira bukkanhattak Németországban

2017. szeptember 11. 10:22 MTI

Feltehetően egy 2000 éve történt gyilkosság nyomaira bukkantak a németországi Remagenben, egy római kori szemétgödör feltárásakor. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel.

A gödörben emberi felkar- és alkarcsontokat, valamint lábcsontokat találtak, a „csontváz többi része hiányzott” – mondta Peter Henrich, a koblenzi régészeti hatóság kirendeltségének vezetője. Mivel a rómaiak halottaikat a településeken kívül, sírmezőkön temették el, felmerült a bűncselekmény gyanúja. „Lehet, hogy valaki darabokra szedett egy holttestet és eltüntette?” – tette fel a kérdést a szakértő. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy baleset történt. Heinrich szerint további kutatásokra van szükség ennek kiderítésére. „Római kori gyilkosságokat tártak már fel például Baden-Württembergben és Rajnavidék-Pfalzban is” –  mondta.

Remagenben egy olyan területen végeztek ásatásokat, ahol új lakások és üzletek építésébe fogtak. A régészek felfedezték egy padlófűtéses római fürdőépület jó állapotban megmaradt részeit, valamint dél-franciaországi kerámiákat. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel. A leletek az időszámítás szerinti 1-4. századból származnak. Az építkezés miatt az ásatásoknak október 15-én be kell fejeződniük, aztán ráépítenek az antik falakra. „Ezért nekünk most minden félóra számít” – hangsúlyozta Henrich.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár