240 éve született Joséphine császárné
2003. június 23. 12:41
Kétszáznegyven éve, 1763. június 23-án született Trois-Ilets-ben, Martinique szigetén Joséphine császárné, Bonaparte Napóleon első felesége.
`Mivel foglalja el egész napját, madame?`
bohém életet élt |
Férjét, a forradalmi hadsereg tábornokát a jakobinusok 1794-ben lefejeztették, maga Joséphine is a carmes-i börtönben ült, halálos ítéletre várva. A thermidori puccs (1794. július 27.) azonban véget vetett a terrornak, Joséphine kiszabadult, s hamarosan a párizsi társadalmi élet vezető személyisége lett. Szabados, bohém életet élt, hagyta, hogy az események sodorják. Számos szeretőjének egyike volt Paul Barras, a francia Direktórium legbefolyásosabb tagja, az ország első embere, akinek révén megismerkedett a fiatal Napóleonnal.
Ebben az időben harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére fülig beleszeretett a vonzó és szellemes asszonyba, akinek rövidesen a kezét is megkérte. Joséphine tisztában volt helyzetével: két gyermekével egyedül maradt, súlyos anyagi gondok gyötörték, de irtózott a gondolattól, hogy visszatérjen Martinique-ra, s a gyarmaton öregedjen meg.
Az ifjú katonatisztről mindenünnen azt rebesgették, hogy sorsa szédítő magasságokba emeli, így Joséphine - némi számítástól sem mentesen - igent mondott. Az esküvő gondolatát Barras is támogatta, s elő is segítette azzal, hogy Bonapartét kinevezte az itáliai hadjárat parancsnokává. A polgári házasságot 1796. március 9-én kötötték meg Párizsban. Az okmányon Joséphine négy évet tagadott le az életkorából, Bonaparte pedig - bizonyára lovagiasságból - tizennyolc hónappal vallotta magát idősebbnek.
Az esküvőt követően a különféle hadjáratokban elfoglalt Napóleon magára hagyta a feleségét, aki cseppet sem bánkódott ezen: folytatta régi életmódját, flörtölt, váltogatta a szeretőit, jelen volt minden társadalmi eseményen. Malmaisonban pazar kastélyt építtetett, fényűző berendezéssel. Egyvalami zavarta csak: férje levelei, amelyek két-három naponta érkeztek, hol postán, hol külön futárral. Mindegyiknek egy volt a refrénje: "Mivel foglalja el egész napját, madame?"
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap