„A ház egy gép, amelyben élünk” – de Gaulle közbenjárására kapott diplomát Le Corbusier

2017. október 6. 09:34 MTI

Százharminc éve, 1887. október 6-án született Le Corbusier svájci-francia építész, aki munkásságával meghatározó hatást gyakorolt a 20. századi építészet fejlődésére. Újító volt, aki szakítva a hagyományokkal, nem csak modern, letisztult, egyszerűségükben nagyszerű épületeket, hanem komplett városképeket tervezett, elméleti munkássága a modernizmus nyitánya az építészetben.

Korábban

La Chaux-de-Fonds-ban, a svájci óragyártás több mint négy évszázados múlttal rendelkező központjában látta meg a napvilágot Charles-Édouard Jeanneret-Gris néven. Szülővárosának protestáns szigora és puritánsága egész életére hatást gyakorolt. Az óralapszámok zománcozásának és vésésének kitanulása után iparművészeti iskolába kezdett járni, itteni rajztanára biztatta arra, hogy építész legyen. Alig húszévesen tervezte első szecessziós házát, a szülővárosában álló Fallet villát, ezután beutazta Európát, még a Balkánon is járt. Az első világháború kitörése után a majdani gyors újjáépítésre gondolva tervezte sorozatgyártásra szánt Dom-ino házrendszerét, amelyhez szabványméretű, előregyártott vasbeton elemeket használt, de nem talált kivitelezőt.

1917-ben Párizsban megismerkedett Amédée Ozenfant festővel, aki a tiszta geometriai formákra irányította figyelmét, együtt írták A kubizmus után című purista kiáltványt. Ozefant hatására kezdett el írni és festeni, sőt névváltoztatásra is ő bíztatta. Anyai nagyapja Lecorbésier nevét módosítva cikkgyűjteményét már Le Corbusier nevén publikálta Új építészet felé címmel. Szenvedélyes vitairatában egy új esztétikát fogalmazott meg, tételmondatai szerint „A ház egy gép, amelyben élünk”, „A görbe út a szamaraké, az ember útja egyenes”, „Törvénybe kellene iktatni, hogy egy ház csak fehér lehet”. Pályájának első, 1940-ig tartó korszakát számos építészeti és várostervezői munka fémjelzi. 1922-ben bemutatott „kortárs város” projektje már megvalósította öt híres alapelvét: az oszlopokon álló ház alatt folytatódó zöldterületet; a kertté alakítható tetőteraszt; a vázas szerkezetet és az így szabadon változtatható alaprajzot; a szerkezettől független határoló falakat; a szabadon alakítható, szalagablakos homlokzatot.

Első megvalósult munkája a Bordeaux melletti Pessac negyven házból álló munkáslakótelepe, amelynek szokatlan formái és színei felháborodást keltettek. A hatóság nem is engedte bekötni a vízvezetéket, s a telep hat évig lakatlan maradt. Bár érdeklődését a nagy embertömeget befogadó terek létrehozása keltette fel, közvetlenül a második világháború előtt egyéni megbízásokat teljesített, igényes térformálással, funkcionális szerkezettel, aszketikus külsővel, mint például a párizsi Raul de Roche-ház, amely ma a Le Corbusier-alapítvány épülete.

A Népszövetség genfi székház-pályázatára tervezte első szigorúan funkcionális irodaépületét. Bár ez szinte minden mai ENSZ-épület mintája, mégsem díjazták, mert rajzait nem húzta ki tussal. 1929-ben megnyerte a moszkvai Centroszojuz-épület pályázatát, amely 1935-re valósult meg, majd a párizsi Üdvhadsereg palotája és diákháza következett, ahol először hagyta érvényesülni a nyersbeton plasztikai hatását.

A harmincas években készültek Algír, Sao Paolo, Antwerpen, Stockholm, Barcelona, Genf, Rio de Janeiro, Buenos Aires rendezési tervei. A második világháború alatt a meg nem szállt vichy-i országrészben élt, ekkor dolgozta ki moduláris elméletét, amely az építészet elemeit az emberi test arányaihoz igazította. 1940 utáni, második korszakának elején abban reménykedett, hogy Franciaország újjáépítésekor megvalósíthatja a közösségi építészetre vonatkozó elképzeléseit. 1946-ban, de Gaulle tábornok közbenjárására végre megkapta építészoklevelét és a kormány egy nagy marseille-i lakókomplexum tervezésével bízta meg. Ott a tizenkét emeletes, vékony lábakon álló épület tetején kapott helyet a játszótér, az úszómedence és egy sportpálya.

Pályájának csúcspontja, érett alkotói korszakának legszebb darabja a Ronchamp község közelében, a Vogézek egy kisebb hegycsúcsán emelkedő Magasságos Miasszonyunk-kápolna. A csónakszerű tetővel fedett, domború és homorú falakból megkomponált épülethez a régi templom köveit is felhasználta, a kápolna messziről nézve olyan, mintha a táj fölött lebegne. 1960-ban építette a tokiói Nyugati Művészet Múzeumát, majd a frankfurti művészeti központot, a milánói Olivetti-székházat, a strasbourgi Kongresszusi Palotát, a bostoni Harvard Egyetem Képzőművészeti Központját, valamint a brazíliavárosi francia követséget.

Le Corbusiert 1965. augusztus 27-én úszás közben érte a halál Cap Martinban. Az utókorra maradt művészeti hagyatéka több mint 30 ezer építészeti tervből, 13 ezer vázlatból, hétezer vízfestményből, félezer olajfestményből és 52 könyvből áll. Az UNESCO 2011-ben elutasította, hogy munkássága a világörökség része legyen. A kérdés 2014-ben került újra napirendre, amikor a japán kormány Franciaországgal és öt másik országgal együtt újra indítványozta a világörökségi státus megadását az autodidakta építész által tervezett 17 épületnek, s ezeket az UNESCO világörökségi bizottsága 2016-ban a világörökség részévé nyilvánította. A művészt érdekes kapcsolat fűzte a nőkhöz.

Huszonhét éven át élt házasságban Yvonne Gallis modellel, akit egyáltalán nem érdekelt az építészet. Házassága alatt számos viszonya volt, többek között a huszonhárom éves Josephine Bakerrel, akivel egy óceánjárón ismerkedett meg. „Milyen kár, hogy építész, pedig milyen jó társ vált volna Önből!” – mondta állítólag a banánfüzéres táncáról elhíresült művésznő. 2014-ben Rio de Janeiróban külön kiállításon mutatták be az építész és a táncosnő meghitt kapcsolatát.