2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kiegyezés korának dallamai csendülnek fel a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein

2017. október 17. 15:33 MTI

Magyar szerzők ritkán hallható műveivel idézik fel a Nemzeti Filharmonikusok a kiegyezés korának hangulatát Somos Csaba vezényletével csütörtökön Nagykanizsán, pénteken pedig a Pesti Vigadóban.

A műsorban elhangzik Erkel Ünnepi nyitánya, Mihalovich Ödön Gyászhangok Deák Ferenc emlékének ajánlva című műve, Liszt Esz-dúr zongoraversenye Tomoki Szakata közreműködésével, Mosonyi Mihály Gyászhangok Széchenyi halálára című darabja, majd Liszt Hungaria című szimfonikus költeménye.

Az Ünnepi nyitányt Erkel a Nemzeti Színház fennállásának ötvenedik évfordulójára komponálta, bemutatóját maga az idős mester vezényelte a teátrumban 1887. szeptemberében. Mihalovich Ödön Deák Ferenc emlékének ajánlott Gyászhangok című műve 1876-ban született, a mesterien megalkotott és hangszerelt darab méltó képviselője a magyar romantikus zene kincsesbányájának - közölték a Nemzeti Filharmonikusok hétfőn.

Liszt még ifjúkorában vetette papírra az első vázlatokat egy Esz-dúr hangnemű versenyműhöz, amelyet részletesebben csak a weimari időszakban kezdett kidolgozni. A bemutató 1855. február 17-én volt Weimarban, a zongoraszólamot Liszt játszotta. A művet a Nemzeti Filharmonikusok estjén az 1993-ban született Tomoki Szakata japán zongoraművész szólaltatja meg, aki 2016-ban első helyezést és 6 különdíjat kapott a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen Budapesten.

A Gyászhangok eredeti zongoraváltozatának kottája mindössze három héttel a legnagyobb magyar 1860. április 8-i halála után jelent meg, a hagyomány szerint egyetlen nap munkájaként. Zenekari verziója ugyanaz év augusztusában keletkezett, majd Erkel Ferenc vezényletével került a nyilvánosság elé decemberben.

Liszt Ferenc Hungaria címet viselő szimfonikus költeménye magyar zenetörténeti mérföldkő. Ősbemutatóját maga Liszt vezényelte Pesten 1856. szeptember 8-án.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár