2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mindeddig ismeretlen, bensőséges fotók kerültek elő John Lennonról

2017. október 30. 11:06 MTI

Jonh Lennon eddig ismeretlen fotói kerültek elő egy limlomos fiókból, a tulajdonos a liverpooli The Beatles Story múzeumba vitte be őket értékbecslésre - adta hírül a BBC pénteken.

A 26 negatív 1970-ben készült John Lennonról, a Beatles hajdani sztárjáról. A neve elhallgatását kérő tulajdonos elhunyt édesapja hagyatékában találta őket. Valószínű, hogy akkor kerültek hozzá, amikor a hetvenes években művészeti tanulmányokat folytatott. Azért tartotta a fiókjában, mert úgy vélte, értéktelenek. A Darren Julien aukciósház tulajdonosa szerint a „bensőséges portrék igazi ritkaságnak” számítanak, 10 ezer fontot (3,5 millió forint) is érhetnek.

A múzeum marketingese, Dane Glover elmondta, a képek 1970 februárjában készültek, amikor Lennon karrierje egyik fordulópontjához érkezett: a legendás négyes feloszlott, és ekkor jelent meg az Instant Karma című kislemeze, a harmadik, amelyen az együttes nélkül énekelt. A negatívokat és a róluk készült fényképeket novemberben kiállítják a múzeumban, majd jövőre elárverezik őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár