2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rippl-Rónai és Szinyei Merse alkotásai mellett egy 19. századi vadászkürtre is licitálhatunk

2017. november 8. 14:41 MTI

Összesen 324 millió forintos kikiáltási árral 534 válogatott tételt árvereznek el a BÁV 71. őszi aukcióján, amelyet november 14-én és 15-én tartanak Budapesten. Az árverésen Rippl-Rónai József, Aba-Novák Vilmos, Iványi Grünwald Béla, Gulácsy Lajos, Szinyei Merse Pál festményei mellett számos más különleges műtárgyra, ékszerritkaságra lehet licitálni - ismertették az esemény sajtótájékoztatóján kedden.

A művészeti aukció első, ékszereket, ezüst műtárgyakat felvonultató napján a nagyméretű briliánsokkal díszített nyakékek, fülbevalók és szoliter gyűrűk mellett idén a színes drágaköves zafír, smaragd, sőt a világ egyik legritkább drágakövének számító, tanzanittal díszített ékszerekre is lehet licitálni. A Tanzániából származó ásvánnyal díszített fülbevaló pár 700 ezer forintos kikiáltási árról indul. Számos klasszikus ékszer mellett több modern ékszer is szerepel a tételek közt, köztük egy 87 briliánssal és déltengeri gyönggyel ékített nyakék, ami 2 millió forintos licitről indul. Kovácsné Racskó Szilvia nemesfém üzletágvezető elmondta, hogy az árverés legdrágább tétele egy fehérarany, fekete ródiummal, 268 briliánssal ékített ékszergarnitúra lesz, amelyre 3,5 millió forinttól lehet ajánlatot tenni.

Tűzkő Péter műkereskedelmi üzletágvezető elmondta, hogy a november 15-i festményekkel induló nap csaknem 150 tétele közt a nagy klasszikus művek mellett olyan az 1960'-as 70'-es évekből származó klasszikus kortárs alkotók munkái is szerepelnek, mint Hincz Gyula nagyméretű festménye, amely 1 millió 700 ezer forintos kikiáltási árról indul. Az üzletágvezető szerint a klasszikus kortárs művek iránti kereslet egyre élénkebb, árverésről árverésre érzékelhetően növekszik. Az aukció jótékonysági tétele is egy Hincz-mű lesz, A tehetség allegóriája című alkotás bevételét a BÁV a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány támogatására ajánlja fel.

A különlegességek között sorolta Szinyei Merse Pál Facsoport mező című festményét, amit a BÁV szakértői a közelmúltban azonosítottak be. A festő müncheni korszakából származó alkotás 28 millió forintos kikiáltási árról indul. A 71. Művészeti Aukción szintén nagy érdeklődésre tarthat számot Rippl-Rónai József Aratók című festménye, amely Nemes Marcell gyűjteményéből kerül árverésre ugyancsak 28 millió forintos kikiáltási áron. A kép utoljára az 1930-as évek elején, a hagyatéki árverésen tűnt fel. Tornai Gyula orientalista festőművész kereskedelmi forgalomba még nem került festményére 8 millió forinttól lehet licitálni az árverésen.

A festménynapon Aba-Novák Vilmos Almaszedő gyerekek című, színorgiát felvonultató olajfestményére is lehet ajánlatot tenni 8 millió forinttól. A nagyméretű képet utoljára a Magyar Nemzeti Galéria 1962-es kiállításán láthatta a nagyközönség.

Iványi Grünwald Béla régóta keresett, Madárház a Villa Borghese kertjében című alkotására 3 millió 400 ezer forinttól indul a licit. Az árverés legmagasabb kikiáltási árról, 32 millió forintról induló tétele Gulácsy Lajos Vízió című egyik főműve. Emellett nagy nemzetközi érdeklődésre számíthat, az évekig Magyarországon élő Diyarbakirli Tahsin két alkotása is. Törökország egyik legismertebb festőjének az Ortaköy-mecsetet ábrázoló képére 2 millió forinttól indul a licit.

Nagy Tamás műtárgyszakértő a november 15-i műtárgynap tételei közül kiemelte azt az Esterházy család címerével díszített kollekciót, amelyben két aranyozott, a markolatán cápabőrrel borított párbajkard is szerepel, a műtárgyakra 1 millió 200 ezer forinttól lehet ajánlatot tenni. Kalapács alá kerül egy 1836-ból származó, gazdagon díszített vadászkürt is, amelynek különlegessége, hogy Horogh Dávid, a kor egyik leghíresebb rézmetszője és egyben a kor leghírhedtebb pénzhamisítója készítette börtönbüntetése alatt. A műtárgyra 550 ezer forinttól lehet ajánlatot tenni. A japán művészet ihlette azt a grés (kőcserép) virágtartó edényt, amelyre 1,9 millió forintról lehet licitálni.

Varga Balázs, a zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az aukcióshoz új utakat keresve, a közelmúltban rendhagyó módon óra-, illetve fotóárverést rendezett, amely nagyon sikeres volt, emellett ékszerboltot nyitnak a fővárosban, ahol egy kézműves spanyol ékszerház termékeit árusítják majd. Emellett a BÁV a közeljövőben indítja el webáruházát, amelyen ékszereket, órákat vásárolhatnak az érdeklődők. A BÁV karácsony előtti rendhagyó aukcióján pedig a rendszerváltás utáni magyar kortárs festők munkáit szeretnék bemutatni a közönségnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár