Ókori, életnagyságú dromedárfaragványokra bukkantak a szaúd-arábiai sivatagban
2018. február 16. 08:36 MTI
Dromedárokat, más néven egypúpú tevéket ábrázoló életnagyságú sziklafaragványokat fedeztek fel Szaúd-Arábia északnyugati részén régészek, akik szerint az időszámításunk előtti, vagy szerinti 1. századból származó leletek egyedülállónak számítanak a térségben.
Korábban
A CNRS francia kutatóközpont, valamint a szaúdi turisztikai és nemzeti örökségvédelmi bizottság munkatársai az Antiquity című folyóiratban számoltak be a felfedezésükről, amely új fényt vet az Arab-félsziget sziklaművészetének evolúciójára - olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon.
A Szaúd-Arábia északnyugati részén fekvő El-Dzsauf tartománybeli lelőhelyet még 2016-2017 folyamán tárták fel a szakemberek. Noha a lelőhely pontos korát nehéz meghatározni, a jordániai Petra romváros egyik domborművével összevetve a régészek arra jutottak, hogy a szobrokat az időszámításunk előtti, vagy szerinti 1. században fejezték be.
A szakemberek tevéket és egyéb patás állatokat ábrázoló, csaknem tucatnyi életnagyságú kődomborművet azonosítottak három sziklába vésve. A természetes erózió mára megcsonkította az alkotások egy részét, és eltűntette a kifaragásukhoz használt eszközök nyomait is.
Az állatokat hám nélkül, természetes testhelyzetben örökítették meg. A faragott jelenetek egyike különösen szokatlan: egy dromedár és egy, a sziklaműveken nagyon ritkán ábrázolt szamár találkozását örökíti meg. Az alkotások egy részének témája ugyancsak jelentősen eltér a térségre jellemző ábrázolásokétól és a kivitelezésük módja is különbözik a hasonló típusú szaúdi lelőhelyeken talált leletekétől.
A sivatagi környezet és a karavánutakhoz való közelsége miatt a szakemberek úgy vélik, hogy a lelőhely, amely környezeti adottságai révén alkalmatlan volt rá, hogy állandó településeknek adjon otthont, pihenőhelyként szolgálhatott az utazók számára, vagy vallási szertartásokhoz használhatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap