Restaurálták Rembrandt híres „holland Mona Lisáját” és párját
2018. február 21. 13:27 MTI
Francia és holland restaurátorok 18 hónapi munkával állították helyre azt a két Rembrandt-festményt, amelyet a holland Rijksmuseum a párizsi Louvre-ral közösen vásárolt meg, az alkotásokat hétfőn mutatták be Amszterdamban.
Korábban
Az 1634-ből származó portrék a 20 éves Marten Soolmans amszterdami kereskedőt és feleségét, a 22 éves Oopjen Coppitot ábrázolják. A pár esküvője alkalmából rendelte meg a mestertől az egészalakos, nagyrészt fekete-fehér, több mint két méter magas kettős portrét, abban az időben ilyesmi csak a hercegek szokása volt. A festményeket 2015-ben egy bonyolult és példátlan ügylet keretében, közösen vásárolta meg a két világhírű múzeum 160 millió euróért (50 milliárd forint). A képeket sosem választják el egymástól, először 5-5, majd 8-8 éven át lesznek láthatók hol a Louvre-ban, hol a Rijksmuseumban.
Másfél év alatt a két múzeum szakemberei alapos kutatás után legalább hat réteg régi festéket távolítottak el a vásznakról. A restaurátorok kifinomult technikákkal – többek között ibolyántúli fénnyel és röntgensugárral való átvilágítással – vizsgálva azt is felfedezték, hogy a holland mester a két szerelmes képét ugyanarra a vászonra festette. A szakértők szerint az anyagot még a festés előtt vágták ketté. A feleség, egy antwerpeni kereskedő lánya, bal kezében bőrkesztyűt tart. Hasa kerek, az első gyermeküket várják. „A holland Mona Lisa”, ahogy Théophile Thoré holland műkritikus elnevezte, jobb kezében fekete tollakból álló legyezőt emel magasra, nyakát négy sor gyöngy díszíti.
A két festményt „minden kétséget kizáróan a legkisebb részletig Rembrandt alkotta” – hangsúlyozta Taco Dibbits, a holland múzeum igazgatója a képek bemutatásakor tartott sajtótájékoztatón. A több mint négy évszázadon át magángyűjteményben őrzött kettős portré az egyetlen egész alakos képpár, amelyet Rembrandt valaha házaspárról festett – mondta Dibbits. Kitért arra is, hogy ugyan a restaurátoroknak a legapróbb részletekig mindenben egyetértésre kellett jutniuk, a két múzeum még vitatkozik a képek keretén, a Louvre aranyozottat szeretne, a Rijksmuseum sötét fát.
A két portré 1877 óta a Rothschild család francia ágának tulajdonában állt, ezalatt mindössze egyszer, 1956-ban láthatta a közönség, mielőtt tavaly márciusban a Louvre-ban kiállították volna őket. A család 2013 tavaszán ajánlotta fel a kettős portrét a Louvre-nak megvételre. Március 6-ától az amszterdami múzeum High Society – Four centuries of glamour (Úri társaság – négy évszázad tündöklés) című kiállításán lesz látható a Rembrandt-portrépár, azután visszakerül a Louvre-ba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap