Több tucat szarkofágot rejtő nekropoliszra bukkantak Egyiptomban
2018. február 26. 09:54 MTI
Több mint kétezer éves temetkezési helyet, nekropoliszt fedeztek fel több tucatnyi kőszarkofággal egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Tuna al-Gabal közelében. A felfedezésről szombaton számolt be az egyiptomi műemlékvédelmi tárca vezetője, Haled Ahmed Elanani, aki elmondta, hogy a régészeti helyszín teljes feltárása még öt évig tarthat.
Korábban
„Ez még csak a kezdet, de hamarosan egy újabb régészeti attrakcióval bővülhet Egyiptom középső térsége” - hangsúlyozta a miniszter.
A nekropoliszban 40 kőszarkofágot és ezer kisebb szobrot találtak, és előkerült egy nyaklánc medálja is, amelynek hieroglifáiból a „Boldog újévet” olvasható ki.
Az egyiptomi régészeti tanács főtitkára, Musztafa Vaziri elárulta, hogy a medálra éppen a legutóbbi szilveszterkor bukkantak rá a régészek. Vaziri szerint ez „csodás véletlen”, amelyre úgy tekint, mint egy „túlvilágról küldött üzenetre”.
Hoszni Mubarak 2011-es eltávolítása a hatalomból és az ezt követő felkelés nyomán jelentősen visszaesett az egyiptomi idegenforgalom. 2010-ben csaknem 15 millió turista járt az országban, és a tavalyi évben ugyan 54 százalékkal nőtt az idegenforgalom, de még ezzel együtt is 8,3 millió látogatót regisztráltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap