„Királyok és szentek” – Székesfehérváron tárul fel az Árpád-ház öröksége
2018. április 4. 09:38 MTI
Megkezdődik a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújításának előkészítése, amelyre a magyar kormány mintegy 400 millió forint támogatást biztosít – jelentette be Vargha Tamás országgyűlési képviselő, az Árpád-ház program miniszter biztosa a város polgármesterével közös, keddi sajtótájékoztatóján.
Korábban
Vargha Tamás elmondta, hogy az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére a Belügyminisztériumon keresztül ad forrást a kormány a városnak. Ezzel megkezdődik a múzeum Fő utcai épületének teljes rekonstrukciója, amely így alkalmas lesz a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című nagyszabású kiállítás befogadására – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a kormánynak határozott célja és szándéka az Árpád-házi királyok örökségét és életművét elhelyezni mind a magyar, mind az európai közgondolkodásban és emlékezetben. Úgy vélte, erre méltó helyszín Székesfehérvár, hiszen az Árpádok több száz éves uralkodása szorosan összekapcsolódott a várossal. Cser-Palkovics András polgármester szerint „kifejezetten világszínvonalú, Európát is megszólítani képes tárlat” lesz a 2020-ban megnyíló kiállítás. Jelezte, hogy az épület csak a felújítást követően lesz alkalmas egy ilyen értékes kiállítás bemutatására, majd később a 2022-es Aranybulla-emlékév és a 2038-as Szent István-emlékév programjainak lebonyolítására.
A városvezető megemlítette, hogy a támogatás a tervezési munkálatokon túl tartalmazza azt a 98 millió forintot is, amelyből a következő években a nemzeti emlékhely és a múzeum bizonyos raktározási feladatait oldják meg. Kulcsár Mihály múzeumigazgató törvényszerűnek nevezte, hogy Székesfehérváron rendezik meg a kiállítást, hiszen mindig is a város szimbolizálta az Árpád-dinasztia nagyságát, erejét a középkorban. Mint mondta, a fejlesztés során lényegesen nagyobb kiállítóteret alakítanak ki, és évtizedes adósságot törleszthetnek a várostörténeti állandó kiállítás létrehozásával. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága március 20-án közölte, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja az Árpád-ház program első ütemében megvalósuló tudományos-szakmai alprogramokat, emellett további 400 millióval a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap