Csalásra használhatták a Norvégiában előkerült hatszáz éves dobókockát
2018. április 13. 12:58 Múlt-kor
Egy hatszáz éves fa dobókocka került elő Norvégiában. A játékszert, amelyet minden bizonnyal szerencsejátékokban való csalásra tervezték, egy középkori utca mellett találták egy ásatáson Bergen város Vågsbunnen negyedében.
Korábban
„Az évek folyamán több mint harminc középkori dobókockát találtunk már Bergenben, így a megtalálása nem túl meglepő. Maga a kocka viszont különleges” – írta egy régészcsoport a Norvég Kulturális Örökség Kutatásáért Intézet honlapján. Egy átlagos dobókockának egyetlen szám van mind a hat oldalán, egytől hatig. Ez a kocka azonban más. „A vågsbunneni kockán két négyes és két ötös van. Így vélhetően csalásra használták játékokban” – írták a régészek. Egy másik lehetőség természetesen az, hogy olyan játékhoz használták a kockát, amelynek különleges szabályrendszere volt, a régészek szerint azonban valószínűbb, hogy csaltak vele. A csalás pontos módja nem ismert, de vélhetően az adott játékban négyest és ötöst dobni szerencsés volt, míg egyest vagy kettest dobni kevésbé.
Habár a fogadásokat Bergenben betiltották 1276-ban, ez nem vette el az emberek kedvét a szerencsejátékoktól, mondják a szakértők. A kockajáték tisztán szerencse kérdése, és egy ilyen dobókocka segíthetett valakinek nyerni benne – amíg el nem kapták az illetőt, írta Ingrid Rekkavik, az intézet egyik régésze norvég nyelvű blogposztjában.
A kocka egy fával lerakott utca mellett került elő, amely a 15. századra datálható, mondta Per Christian Underhaug, a Bergeni Egyetem régésze, aki a feltárások projektfelügyelője. Sok szálló és vendéglő volt a környéken, úgyhogy valószínű, hogy a szerencsejáték ezeken a helyeken folyt. Lehetséges, hogy valaki arra készült, hogy elkapja a csalót, és ezért az eldobta ezt a kockát, hogy ne legyen nála, írta Rekkavik. Egy másik lehetőség az, hogy a csalót rajtakapták, és a dühös játékostárs kidobta az utcára a kockát. Hogy a csalókat hogyan kezelték, nem tudjuk – lehetséges, hogy a csalás verekedéshez vezetett, írta Rekkavik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.