Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak Romániában egy televíziós műsorvezetőt az 1989-es forradalom ügyében
2018. április 19. 15:13 MTI
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja a román katonai ügyészség Teodor Bratest, a román közszolgálati televízió (TVR) volt főszerkesztő-helyettesét, aki a vádhatóság szerint 1989 decemberében pánikkeltő álhírek terjesztésével járult hozzá egy emberek százainak halálát és ezreinek sebesülését eredményező katonai diverzióhoz.
Korábban
A legfőbb ügyészség szerdai közleménye szerint a katonai ügyészek Bratest tartják a "terrorista pszichózist" tápláló álhírek legfőbb terjesztőjének a kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu elmenekülése utáni órákban, és az 1989. december 22-t követő napokban. Az 1989-es romániai eseménysor az első élőben közvetített forradalomként vonult be a médiatörténetbe, a későbbi államfő, Ion Iliescu vezette reformkommunisták ugyanis gyakorlatilag a televízió elfoglalása révén ragadták magukhoz és gyakorolták a hatalmat.
A képernyőn szinte folyamatosan jelen lévő Brates a vádhatóság szerint a civil és katonai célpontok elleni terrortámadásokról, az ivóvíz megmérgezéséről, különböző épületek aláaknázásáról, az úgynevezett "terroristák" - a bukott diktátorhoz hű harcosoknak beállított titokzatos mesterlövészek - állítólagos rémtetteiről, páncélosok mozgásáról és légi támadásokról szóló álhírekkel igyekezett pánikot kelteni, az emiatt kialakult zűrzavar, az egymás ellen uszított fegyveres alakulatok napokig tartó lövöldözése pedig még sok száz emberéletet követelt.
Bratest szerdán már gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészek, de szabadon távozhatott. Kedden Iliescu is gyanúsítottként jelent meg a vádhatóság előtt, miután múlt héten Klaus Iohannis államfő hozzájárult az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárás lefolytatásához.
Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezte arra, hogy szolgáltasson igazságot az 1989-es események sebesültjeinek, az áldozatok hozzátartozóinak. A két éve újraindult nyomozás során a katonai ügyészség arra a következtetésre jutott: 1989 decemberében az új hatalom szervezett diverziót Ceausescu elmenekülése után, hogy egy nem létező ellenséget legyőzve, harci érdemeket szerezve igazolja hatalmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap