9 uralkodó a középkorból, aki csak néhány pillanatra tudhatta magáénak a hatalmat
2018. június 4. 18:52 Múlt-kor
Az uralkodás nem veszélytelen feladat, különösen akkor ha ingatag valaki alatt a trónszék. Sokan épp csak ideig-óráig tudhatták maguknak a nehezen szerzett hatalmukat, mielőtt valaki más – gyakran meglehetősen véresen – elragadta azt tőlük.
Korábban
Császár egy csata idejére
Ögödej mongol nagykán seregei 1234. február 9-én körülzárták várában Aj Cung kínai császárt. A Csin-dinasztiából származó uralkodó szorult helyzetében úgy döntött, hogy lemond a trónról és elmenekül az ostromlott városból. A koronát egyik hadvezérére (és távoli rokonára), Van-jen Csenglinre bízta, aki először nem akarta elfogadni a bizonnyal rövid életű dicsőséget. A császár azonban azzal érvelt, hogy ő már túl öreg és túl kövér ahhoz, hogy lóháton elmenekülhessen a mongolok elől, a tettrekész hadvezérnek azonban még van erre esélye, így potenciálisan akár a dinasztia továbbélését is biztosíthatja.
Miután Van-jen Csenglin kénytelen-kelletlen Mo Ti néven kínai császárrá lépett elő, a mongolok áttörték a falakat. Az újdonsült uralkodó belevetette magát a harcba (Aj Cung, látva hogy a menekülés így is esélytelen, időközben felakasztotta magát palotájában), és ahogy várni lehetett, el is esett a város védelme közben. Mo Ti így mindössze néhány órán keresztül „ülhetett” a kínai trónon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap