Tolongó idők – feltárul a magyar plakátok évszázados története
2018. június 15. 14:54 MTI
Tolongó idők címmel a magyar grafikai plakát első száz évéből látható válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, csütörtökön nyíló időszaki kiállításán. A kiállítás úgy fogja át ezt az időszakot, hogy a tematikus szigetek egyszerre szeretnék megragadni száz év gondolatát.
Korábban
A tárlat az MNM jelentős, csaknem 45 ezer darabból álló plakátgyűjteményéből válogatva azt mutatja be, hogy a fejlődés bűvöletében élő modern magyar társadalom mit láthatott – 1890 és 1989 között – az üzenőfalon: újdonságokról, lehetőségekről, szükség- vagy kényszerhelyzetekről – mondta Berényi Marianna, az MNM kommunikációs és stratégiai osztályvezetője a csütörtöki megnyitót megelőző sajtóbejáráson.
Kuti Klára, a kiállítás projektmenedzsere hozzátette, hogy a válogatásban 120 plakát látható, amelyek három témát járnak körül: a gazdaság, kereskedelem és ellátás hirdetményei után a szabadidő eltöltésére és szórakozásra hívó hirdetményekkel, végül pedig a tömeg és a hatalom „plakátnyelvét” bemutató falragaszokkal találkozhat a közönség. Kitért arra, hogy a tárlat metaforikus címével azt akarták érzékeltetni, hogy a gyorsan változó, rohanó idő nemcsak a jelenkorra jellemző, több mint száz éve is ezzel élt a modern ember. A kiállítás úgy fogja át ezt az időszakot, hogy a tematikus szigetek egyszerre szeretnék megragadni száz év gondolatát.
Kuti Klára felidézte: a 19. század második felében a modernizálódó magyar társadalom „hihetetlen” fejlődésen ment keresztül és „örült ennek a fejlődésnek”. „Minden vonzónak tűnt, ami új és gyors” – mondta. Ennek a korszaknak az egyik legszebb terméke a grafikai plakát – mutatott rá, hozzátéve, hogy a kiállítás első része erről a fejlődésről szól.
A „sikertörténetet” bemutató anyagban egyebek mellett látható az első pesti hengermalmot, az Orion gyárat, Dreher Antal „sörkirály” serfőzdéit és Mauthner Ödön vetőmag világcégét reklámozó plakát. De az alumíniumipart vagy a szénbányászatot népszerűsítő falragaszok is szerepelnek az anyagban – sorolta Dragan Traian, a kiállítás kurátora. Hozzátette: a falakon látható anyag mellett a monitorokon kronológiai sorrendben további plakátokat láthat a közönség, illetve a válogatáshoz kötődő tárgyakkal színesítik a tárlatot.
Az anyagban az egészségvédelemmel, a munkairányítással foglalkozó, a szabadidő eltöltését körüljáró színház- és filmplakátok is szerepelnek – tette hozzá. A tárlat utolsó egysége pedig a tömeg és a hatalom „plakátnyelvét” mutatja be, azt hogyan szólította meg és hogyan ábrázolta a plakát a sokaságot, az ország népét. Az anyagban többek között Konecsni György, Tóth József, Jeges Ernő, Pál György, Földes Imre, Haranghy Jenő, Pólya Tibor, Faragó Géza, Manno Miltiádész és Bíró Mihály munkái láthatóak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap