Páratlan mumifikáló műhelyre bukkantak Egyiptomban
2018. július 16. 11:32 MTI
Az ókori egyiptomi 26. dinasztia korából származó mumifikáló műhelyt és számos sírt tárt fel egy német-egyiptomi régészcsoport a Kairó közelében, Szakkarában folyó ásatáson. A leletek között szerepel egy mintegy 2500 éves, aranyozott múmiamaszk is.
Korábban
Az ásatások két éve Unisz fáraó piramisától délre kezdődtek, ahol utoljára több mint száz éve, 1900-ban végeztek kutatásokat. A Tübingeni Egyetem régészeiből és egyiptomi régészekből álló csoport szombaton számolt be felfedezéseiről egy sajtókonferencián.
A régészek két hónapja bukkantak rá a szaiszi-perzsa korszakból (Kr. e. 664-404), a 26. dinasztia korából származó, 30 méter mély aknára, amelyben számos sírkamra, 35 múmia, 5 szarkofág és egy fakoporsó rejtőzött. A helyszínen egy mumifikáló műhelyt is feltártak, amelyben a balzsamozáshoz használt edények voltak. A szakemberek szerint a felfedezés révén többet tudhatunk meg a 26. dinasztia korának temetkezéséről, a korabeli mumifikálásról.
A kutatócsoport ásatásainak vezetője, Ramadan Badry Huszein a sajtókonferencián elmondta: „aranybányát” jelentő leletről van szó, hiszen számos információhoz jutnak, egyebek mellett megtudhatják az olajok kémiai összetételét. A régészcsoport másik szenzációs lelete egy erősen sérült fakoporsóból került elő: egy akár 2500 éves maszk, amelyről a kairói Egyiptomi Múzeumban végzett első vizsgálatok azt mutatták, hogy főként ezüstből áll, és részben aranyozott.
Az egyiptológusok igazi ritkaságnak tartják a leletet, mivel nagyon kevés nemesfém maszk maradt fenn, az ókori egyiptomi méltóságok sírjainak többségét ugyanis már az ókorban kifosztották. Korábban két hasonló maszk került elő egyiptomi sírokból, a legutóbbi 1939-ben. A tübingeni archeológusok a modern 3D-s technológiát használták a feltáráshoz a Nílus mentén fekvő ókori nekropoliszban. Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács (SCA) vezetője hangsúlyozta: „Ez csupán a kezdete egy új felfedezésnek, a régészeti helyszínen még nagyon sok munka vár az archeológusokra”. Hozzátette: az öt megtalált szarkofág közül négy érintetlenül került elő, tehát a helyszín igazán gazdag, és a feltárása nagyon ígéretes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.