Több évezred aranykincseivel nyílik kiállítás a szegedi Fekete házban
2018. július 16. 19:25 MTI
A mai Románia területén a 19-20. században talált, csaknem ezer arany- és ezüstkincset bemutató kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban.
Korábban
A tárlat helyszínén rendezett pénteki sajtóbejáráson Rodica Margithu kurátor elmondta, a vándorkiállítás anyagát harminc romániai múzeum gyűjteményéből válogatták össze. A közönség a Kr.e. 5. évezred és a Kr. u. 7. század között készült műtárgyakból összeállított kollekciót először 2013-ban láthatta Bukarestben, a szegedi múzeum a huszadik állomása a sorozatnak – tudatta a szakember.
A kiállítás anyaga rendkívül sokszínű, szerepelnek benne ékszerek, ruházati kiegészítők, edények, tálak, védekező és támadó fegyverek, egészen egyszerű tárgyak éppúgy, mint míves ötvösmunkák – fejtette ki a régész. A nemesfémekből rendezett tárlat nem feltétlenül a gazdagságról és a csillogásról szól, sokkal inkább azokról az emberekről, akik feldolgozták az ércet, a kincsek készítői, megrendelői, viselői vagy csodálói voltak – fogalmazott Rodica Margithu.
A szakember éppen ezért fontosnak tarja, hogy a közönség megismerhesse a tárgyak készítésének technológiáját, a régészeti lelőhelyeket, a történelmi hátteret. Ezt a tárolók mellett elhelyezett magyar nyelvű információs táblák, a kiállítás katalógusa és a január 20-ig látható tárlaton szervezett szakértői vezetések segítik.
A Fekete házban bemutatott anyag legérdekesebb darabjai a pietroasai kincsből származnak. A leletet 1837-ben találta meg két földműves, akik egy éven át rejtegették, majd eladták egy helyi kereskedőnek. Az aranyból készült együttes eredetileg 22-24 darabból állt és 40 kilogrammot nyomott, ez az egykori Római Birodalom területén talált legnagyobb aranyedénylelet. A Seuso-kinccsel nagyjából egyidős, néhány darabjában formai hasonlóságot is mutató tárgyak közül tizenkét darabot tudtak visszaszerezni a hatóságok, ezek együttes tömege 19 kilogramm.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap