Ókori könyvtárra bukkantak egy templom építése közben Kölnben
2018. július 27. 10:05 MTI
Németország legrégibb, csaknem 2000 éves könyvtárának maradványait tárták fel Kölnben egy új templom építése közben.
Korábban
Nagyjából 2000 évesnek tartják azt a könyvtárat, amelynek maradványait a napokban találták meg Kölnben egy új templom építésekor. Az új belvárosi evangélikus templom építési munkálatai közben már egy éve rábukkantak a régészek a 2. századi falmaradványokra, de sokáig úgy hitték, hogy egy nyilvános gyülekezőhely romjait találták meg.
Azonban a falak különös, fülkeszerű tagozódást mutattak, és csak hosszú kutatás, más ókori, köztük efezoszi épületek összehasonlítása után derült ki, hogy ezen a helyen egykor könyvtár állt. Az ásatás sajtóbejárásán Marcus Trier, a kölni műemlékvédelmi hivatal vezetője, egyben a Római-Germán Múzeum igazgatója elmondta: a 20-szor 9 méteres épület, amelyhez egy toldalék is tartozik, kétszintes lehetett. A szakértő azt is mondta, hogy bizonyára több ezer tekercset tartottak ott kikölcsönzés céljából. Az egykori könyvtár megmaradt alapjait beépítik az új templomkomplexumba, és egy helyi lap értesülése szerint részlegesen a látogatók számára is megtekinthetővé teszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Érzelmi hullámvasút – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.