Nácik által elrabolt Kokoschka-portré került vissza az egykori tulajdonos örököseihez
2018. szeptember 5. 11:43 MTI
Visszakerül a jogos örökösökhöz egy Oscar Kokoschka-festmény, amit a nácik koboztak el egy műgyűjtőtől, és most az egyik svéd múzeum szolgáltatja vissza a gyűjtő családjának. Michael Hulton, az egyik örökös néhai nagybátyja jogai elismertetésének szentelte az életét, és megköszönte, hogy a múzeum fenntartások nélkül visszaadja a képet.
Korábban
Az 1910-ben festett, Joseph de Montesquiou-Fezensac márkit ábrázoló portré Alfred Flechtheim műgyűjtő és galériatulajdonosé volt, aki 1933-ban, nem sokkal Hitler hatalomra jutása után menekült el Németországból. Galériáját és magángyűjteményét később a nácik lefoglalták, Flechtheim Londonban halt meg 1937-ben.
A stockhomi Moderna Museet (Modern Múzeum) vezetője, Daniel Birnbaum szerint a galéria gyűjteménye a náci terror első áldozatainak egyike volt, a múzeum pedig egyetért azzal, hogy a képet a nácik által elrabolt műalkotások sorsáról szóló washingtoni alapelvek értelmében át kell adni az örökösöknek.
A múzeum megtalálta a dokumentumokat, melyek szerint a Kokoschka-portrét az 1920-as években eladásra kínálta a Flechtheim-galéria. A képtár egy korábbi alkalmazottja, aki a nemzetiszocialista párt tagja volt, a tulajdonos emigrációja után eladta a festményt. A portrét egy másik svéd múzeum vásárolta meg 1934-ben. A múzeumigazgató megköszönte a Flechtheim család munkáját, amely segített fényt deríteni a náci Németország és az akkori Svédország kapcsolatára.
Michael Hulton, az egyik örökös néhai nagybátyja jogai elismertetésének szentelte az életét, és megköszönte, hogy a múzeum fenntartások nélkül visszaadja a képet. A stockholmi múzeum nem tette közzé, mikor juttatja vissza a portrét. A Flechtheim-galériáé volt a Weimari Köztársaság egyik legjelentősebb avantgárd gyűjteménye. Az örökösök több intézménytől is visszaigénylik a hajdani kollekció darabjait: Köln városa 2013-ban adott vissza egy Kokoschka-festményt, egy Juan Fris-alkotást pedig évek óta kérnek az Észak-Rajna-Vesztfáliai Műgyűjteménytől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.