Görög rendőrök visszaszerezték a tavaly elrabolt Aphrodité-szobrot
2018. szeptember 6. 10:02 MTI
Hosszas megfigyelés eredményeként megkerült Aphrodité, a szerelem és a szépség görög istennőjének kétezer éves szobra, amelyet tavaly loptak el Szantorini sziget múzeumából – közölte a görög rendőrség.
Korábban
A hatóságok kedden Lutraki tengerparti városban őrizetbe vettek egy férfit, aki épp eladni készült a 80 centiméteres márványszobrot a szantorini múzeum raktárából ellopott több más régiséggel, köztük egy olyan kővel együtt, amelyen Héraklész mitológiai hős küzd Hüdrával, egy kígyószerű vízi szörnyeteggel.
Az Aphrodité-szobor értékét valójában felbecsülni sem lehet, mindenesetre biztosan sokkal többet ér, mint amennyit az őrizetbe vett orgazda kért érte – közölte Eleni Sztilianu régész. A gyanúsított 350 ezer euróért (115 millió forint) akarta eladni Aphroditét és a többi, a hellenisztikus és a korai római korból származó régészeti leletet. A régiségcsempész két feltételezett cinkosa ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Nemrég letartóztatták a szantorini múzeum egy őrét és egy további személyt a múzeum raktárának megdézsmálása miatt, és akkor mintegy 20 cserép-, illetve kőtárgy megtalálását jelentették be. A hatóságok nem közölték, hogy mennyi régiség tűnt el a szantorini múzeumból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.