Hamarosan újra régi fényében ragyoghat Gyula legrégebbi lakóháza
2018. október 4. 11:52 MTI
Pályázati támogatás segítségével megkezdődhet Gyula város legrégebbi, klasszicista stílusú műemlék lakóépületének felújítása - közölte a város polgármestere. A most elnyert támogatás segítségével a tetőszerkezetet újítják fel, de a második ütemben a polgármester szerint jó eséllyel pályázhatnak újabb forrásra és számítanak egy német alapítvány segítségére is.
Korábban
Görgényi Ernő elmondta: az önkormányzat 10 millió forint támogatást nyert el a Miniszterelnökség által kezelt Népi építészeti emlékek helyreállítása című pályázaton, amelyhez vállalta a további 10 millió forint önrészt.
Az úgynevezett Máriás-ház 1775 környékén épült és a várost porig égető 1801-es nagy tűzvész után egyedül ez maradt meg ép állapotban. A sváb származású gazdálkodó tulajdonosoktól a második világháború után elvette az állam az ingatlant, amely 1968-ben került vissza az eredeti tulajdonosokhoz.
A gyulai önkormányzat végül 2011-ben megvásárolta a házat és kereste a felújításához szükséges forrásokat. A most elnyert támogatás segítségével a tetőszerkezetet újítják fel, de a második ütemben a polgármester szerint jó eséllyel pályázhatnak újabb forrásra és számítanak egy német alapítvány segítségére is.
Ha sikerrel járnak, akkor a meglévő ingatlant német tájházként fogják működtetni, amely egyben helyet adna a gyulai német nemzetiségi önkormányzatnak is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.