Kik voltak a festőfejedelmek?
2018. november 15. 19:58
Az egyik legrangosabb németországi kiállítóhelyen, a bonni Bundeskunsthalle épületében 2019. január 27-ig látogatható a Malerfürsten (Festőfejedelmek) című kiállítás, amelyre tizennégy mű érkezett a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből. A nagyszabású kiállítás elsőként tesz kísérletet arra, hogy ezt a sajátosan európai művészeti jelenséget, a festőfejedelmek, vagy művészfejedelmek szerepét, jelentőségét, illetve a 19. századi művészetben meghatározó szerepét áttekintse.
Korábban
A művészfejedelem nem azonos az udvari művésszel. A királyi, fejedelmi udvarokban már a kora reneszánsztól kezdve megfigyelhető volt, hogy egyes, fontos művészek kiemelt státuszt élveztek, s mint az udvar szolgálatában álló művészek ennek megfelelő rangot viseltek. Ugyanakkor a művészi alkotómunka rangjának a felértékelődésével, az 1500-as évektől kezdve egyre több olyan művésszel találkozunk, mint pl. Tiziano, Raffaello, Rubens, vagy Van Dyck, akik már szinte az uralkodóval egyenrangú félnek tekintették magukat. Ekkor formálódik meg annak a művész-egónak a típusa, akit a későbbi művészfejedelmek előzményének tekinthetünk. A művelt, az alkotásban öntörvényű, a külsőségekben pedig fejedelmi attitűdöket mutató művész típusa a 19. század folyamán új vonásokkal bővült. A művész műterme ekkoriban vált afféle nyilvános látványossággá, így a műterem sokszor nem más, mint az eljátszott művész-szerep színpada. A művészfejedelmi státusz így egyszerre jelent művészi feladatot, és a társadalmi nyilvánosság előtt eljátszott szerepet is.
A bonni kiállítás a 19. század nagy művészfejedelmeit állítja a középpontba: Frederic Lord Leightont, Hans Makartot, Franz von Lenbachot és August Kaulbachot, Jan Matejkót és Munkácsy Mihályt. A sort az "utolsó" festőfejedelem, a müncheni Franz von Stuck zárja.
A kiállításon összesen 11 Munkácsy által készített vagy hozzá kapcsolódó műalkotás látható. A Szépművészeti Múzeum ezek közül egy nagyméretű, látványos Makart-kompozíciót, valamint két Lenbach-portrét – köztük a művész önarcképét Gabriele nevű kislányával – kölcsönözte a tárlatra. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből a Munkácsy alkotások mellett Stróbl Alajos bronz Munkácsy-mellszobra is Bonnba érkezett. A Munkácsy-művek közül Magyarországon kívül ritkán látható a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének 4 x 4 méteresre kicsinyített vázlata, A reneszánsz apoteózisa. Ez a munka Munkácsy egyik legnagyobb szabású megbízása volt, s külön érdekessége a bonni válogatásnak, hogy a nagy festmény mellett a Munkácsy-tanítvány Pataky László festménye, a műtermében éppen a bécsi mennyezetképen dolgozó Munkácsyt megörökítő temperaképe is látható.
A művészfejedelmek sajátosan késő 19. századi művészettörténeti és társadalomtörténeti jelenségét bemutató kiállítás Munkácsy Mihály művészetét is egy eddig nem vizsgált nemzetközi összefüggésrendszerben mutatja meg. A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria nagyméretű, nagyszámú és jelentős művekkel járult hozzá a bonni Bundeskunsthalle kiállításának sikeréhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap