Az energiaátvitel régen kutatott kérdését oldotta meg Zipernowsky transzformátora
2018. november 29. 09:18 MTI
Zipernowsky Károly, a magyar elektrotechnikai ipar megalapozója, a transzformátor egyik megalkotója 76 éve, 1942. november 29-én halt meg Budapesten. Emlékét a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Zipernowsky-emlékérme őrzi, Pécsen műszaki szakközépiskola viseli a nevét.
Korábban
A pesti kegyesrendi gimnáziumban érettségizett, majd 3 évig gyógyszerészként dolgozott Kecskeméten. 1872-ben beiratkozott a királyi József Műegyetemre, ahol 1878-ban szerzett oklevelet. Már egyetemistaként előadásokat tartott az elektrotechnikáról a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, cikke jelent meg a bécsi Akadémia közlönyében. Felfigyelt rá Mechwart András, a Ganz és Társa gépgyár vezérigazgatója, s 1878-ban meghívta a gyár elektromos osztályának megszervezésére. A budai Kacsa utcai kis műhelyből fejlődött ki Zipernowsky tevékenysége nyomán a híres gyár, a későbbi Ganz Villamossági Művek.
Zipernowsky kezdetben az egyenáramú gépek és az elektromos világítás tökéletesítésével foglalkozott. 1878-ban készítette el első, 56 voltos és 12 amperes dinamóját, amely a Ganz utcai műhely világítását szolgálta, majd a Fővárosi Takarékpénztár Kálvin téri palotáját világította be. Áramfejlesztő készüléke az 1879-es szegedi árvíz idején a védelmi munkák éjszakai menetét tette lehetővé.
Az ívlámpás világítás táplálására készült egyenáramú dinamók után Zipernowsky figyelme rövidesen a váltakozó áram felé fordult. 1882-ben Déri Miksával közösen öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort fejlesztettek ki és szabadalmaztattak a Nemzeti Színház 1000 izzólámpából álló világításának táplálására, - ez volt a világon a harmadik elektromosan bevilágított színház. 1883-ban a bécsi nemzetközi elektrotechnikai kiállításon egy 150 lóerős gőzgéphez közvetlenül kapcsolt egyfázisú, váltakozó áramú generátort mutattak be, amely általános feltűnést keltett, s később évekig a Keleti pályaudvar világítását táplálta.
Amikor a szénszálas izzólámpa feltalálása miatt napirendre került a villamos energia nagyobb távolságra történő gazdaságos szállítása, Zipernowsky Dérivel közösen 1885-ben kidolgozta és szabadalmaztatta a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozó áramú induktorokon alapuló áramelosztó rendszert. Ezt néhány hónap múlva követte a zárt vasmagos transzformátor szabadalmi bejelentése, amelyben Bláthy Ottó Titusz is közreműködött. A transzformátort 1885. május 1-jén mutatták be a Magyar Országos Kiállításon, s az egész világ felfigyelt rá, mivel megoldotta az energiaátvitel régen kutatott kérdését, s utat nyitott az elektrotechnika további fejlődésének.
A feltaláló-kutató Zipernowsky figyelme kiterjedt szakmája minden ágára: a lakások vezetékszerelvényeire, a lámpák szerkezetére, a háztartási és műhelyberendezésekre, a villamos melegítésre és a fűtésre ugyanúgy, mint a vasúti szerelvényekre vagy a gépházi üzem tartozékaira. Foglalkoztatta pl. az egyforgórészes áramátalakító, a Ganz-féle bajonettzáras izzólámpa-foglalat, illetve az egyvágányú villamos vasút terve.
1893-ban megvált a Ganz-gyártól és a Műegyetem újonnan alapított erősáramú elektrotechnikai tanszékének lett a vezetője. Ebben az évben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának is. 1924-ig állt az egyetemi tanszék élén, három évtizedes oktatói pályáján mérnökök generációit nevelte fel a gép- és elektromos ipar számára. 1905-től 33 éven át töltötte be a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnöki tisztségét.
90. életévében, 1942. november 29-én halt meg Budapesten. Emlékét a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Zipernowsky-emlékérme őrzi, Pécsen műszaki szakközépiskola viseli a nevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.