Miért került tizenegy alkalommal is külföldre a Szent Korona?
2018. december 14. 13:53 MTI
A Szent Korona eddig ismert külföldi útjait mutatja be a legfrissebb kutatások alapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának új kötete – közölte az MTA.
Korábban
A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205-1978) című hiánypótló kötetben a legfrissebb kutatások alapján a szerzők bemutatják a korona eddig ismert tizenegy hazatérését (1205, 1242, 1305, 1463, 1608, 1664, 1687, 1712, 1790, 1853 és 1978), és kiderül az is, hogy hova, milyen okokból és körülmények közepette szállították a Szent Koronát idegen földre, majd miként tért haza és mindez hogyan befolyásolta Magyarország mindenkori históriáját.
A több mint 600 oldalas, mintegy kétszáz illusztrációval és színes térképpel ellátott tanulmánykötet a Pálffy Géza vezette Lendület Szent Korona Kutatócsoport feltáró munkája keretében és a kutatócsoport vezetőjének szerkesztésében jelent meg.
Az elmúlt esztendők legújabb vizsgálatai alapján a kötet szerzői (köztük az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai: Skorka Renáta, Pálosfalvi Tamás, Soós István és Zsoldos Attila) a korona összes – 1205 és 1978 közötti – külföldi útját mutatják be.
Mint írják: „a kötettel az akadémiai kutatócsoport a magyar tudományosság egyik nagy adósságát pótolta, hiszen a Szent Korona államiságunk és történelmünk legfontosabb szimbóluma, különleges eszmeiségű nemzeti ereklyénk, külföldi tartózkodásait ez ideig mégsem tárta fel szisztematikusan a hazai történetírás és koronakutatás”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.