Különleges, 1700 éves mellszobrokat találtak Izraelben
2019. január 2. 11:23 MTI
Két, ezerhétszáz éves mellszobor-síremléket találtak Izraelben, Bét-Seán város késő római kori temetőjében - jelentette a Háárec című újság. Már számos alkalommal találtak hasonló mellszobrokat errefelé, de most először bukkantak rájuk eredeti helyükön. Egy arra sétáló nő vette észre őket, miután az esőzések lemosták a földet a tetejükről.
Korábban
A két, egyenként mintegy harminc kilogrammos mészkő mellszobor a késő római korból, a harmadik-negyedik századból származik. Ejtan Klein, az Izraeli Régészet Hatóság (IAA) rablások megelőzésével foglalkozó osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy hamarosan ásatásokat kezdenek a lelőhely közelében újabb kincsek után kutatva. Klein emlékeztetett arra, hogy jelenleg tizenkét hasonló, az elhunytak vonásait bemutató szobrocskát tartanak számon, melyek a két világháború közötti időszakban kerültek a műkincsforgalomba, és főként gyűjtők vagy amerikai egyetemek tulajdonába jutottak.
Noha minden egyes temetkezési mellszobor ábrázolása egyedülálló és sajátos, a stílus, az anyag és a kivitelezés jellegzetes volt Bét-Seán vidékén. Ezek a mellszobrok a közel-keleti és mezopotámiai hagyományokhoz kötődve jelzésszerűen, nem valósághűen ábrázolják az elhunytat, szemben a görög-hellenisztikus szobrokkal. A tucatnyi ismert szobor egy részére rávésték a halottak életkorát és nevét görögül, latinul vagy valamelyik sémi nyelven, de a frissen fellelt síremlékeken nem találtak szöveget.
A mellszobrok felállítása csak a főként pogányok lakta Bét-Seán, régi nevén Szküthopolisz környékén volt jellemző. A gazdagok márványból készítették, de mindenki talált a pénztárcájának megfelelőt, a szakemberek szerint ezeket a helyben található mészkőből készített mellszobrokat középosztálybeliek állíthatták szeretteik emlékére. Akkoriban az Izrael földjén alkotó mesterek vagy a valósághű, az emberek természetes fizikai tulajdonságait másoló, görög szobrászati hagyományt követték, vagy a keleties, a szemet, szemöldököt és az orrot hangsúlyozó sematikus és stilizált irányzatot.
A megtalált síremlékek valószínűleg helyi pogányokhoz, minden bizonnyal szírek leszármazottjaihoz tartoztak, és nem zsidókhoz vagy szamaritánusokhoz, mert az Ószövetség, amelynek szabályait ez a két utóbbi csoport követte, tiltotta az emberábrázolást.
Bét-Seán Izrael egyik legősibb városa, amely már az első zsidó királyság idején is létezett, a Bibliában a zsidókkal ellenséges filiszteusok a gilboai csatában elesett Saul király és fia, Jonathán testét ennek a városnak a falára tűzték ki az időszámítás előtti 11. század végén. A babiloni fogság után a zsidók nem telepedtek vissza a városba, de a hellenisztikus és a római korban ismét benépesült Szküthopolisz néven, valószínűleg azért, mert nagyszámú szkíta lovast telepítettek erre a helyre.
A város a rómaiak idején csatlakozott a jelentős, főként a mai Szíria és Jordánia területén található városokból álló városszövetséghez, a Dekapolisznak, vagyis Tíz városnak nevezett egységhez, amely az Újszövetségben is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap