Winnetou aranyórája és parókái is gazdára találtak igen borsos áron
2019. január 29. 09:57 MTI
A francia Winnetou-színész, Pierre Brice hagyatékából származó több száz személyes tárgyat árvereztek el Berlinben, a vasárnap zárult aukció mintegy 150 ezer eurós bevételt hozott a család szóvivőjének közlése szerint.
Korábban
Az aukcióval "szeretett férjem utolsó kívánságát teljesítem: megtanulok elengedni" - mondta Hella Brice, a színész bajorországi születésű özvegye.
Elárvereztek többek között olyan filmes relikviákat, mint Winnetou parókáit és a homlokát díszítő szalagokat, emellett magánleveleket, kosztümöket, festményeket, filmplakátokat és forgatókönyveket is - összesen mintegy 800 tételt. A legkeresettebb tárgyakat vitrinekben mutatták be. Egy aranyóra, amelyet a színész gálaesteken szmokingnadrágja bal zsebében viselt, már az aukció első órájában 3000 euróért talált gazdára.
Az árverésből származó bevétel egy részét eladományozzák, hogy kinek, azt egyelőre nem közölték. A francia színész az 1960-as években vált ismertté Karl May regényeinek megfilmesítésével, Winnetou, az apacs indián szerepében. A May által kitalált figura filmekben és fesztiválokon történt megformálásával Brice egész generációk számára jelentett bálványt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap