10 tény a pápaság történetéből
2019. február 13. 08:33 Múlt-kor
A történeti hagyomány úgy tartja, hogy az 1276-ban megválasztott V. Ignác pápa viselt legelőször pápaként fehér reverendát. Ignác, mielőtt pápává lett, a dominikánus rend tagja volt, és rendjének fehér viseletéhez pápaként is ragaszkodott.
Korábban
1. A katolikus hívők egyházuk vezetőjét, a pápát Róma első püspökének, Szent Péter (a hagyomány szerint Kr. u. 64 és 68 között hunyt el) örökösének tartják.
2. Pápának lenni a kereszténység első évszázadaiban nem jelentett életbiztosítást: a Kr. u. első és negyedik század között 28 pápa, köztük az első, Szent Péter is mártírhalált halt.
3. A források szerint a 9. század második felében regnáló VIII. János pápa volt az első, aki nem a keresztényüldözések következtében, hanem merénylet által halt erőszakos halált. A krónikák szerint egyik rokona mérget adott neki, majd egy kalapáccsal agyonverte.
4. A római pápa testőrségét ellátó Svájci Gárda a legidősebb, máig működő katonai alakulat a világon, amely 1506 óta látja el a katolikus egyház vezetőinek védelmét.
5. Úgy tűnik, a legjobb kor a pápai cím betöltésére valahol az ötven és a hetven év között van. A legtöbb pápa ugyanis már elmúlt ötven, de még nem töltötte be a 70. életévét, amikor Szent Péter trónjára ülhetett.
6. II. János volt az első pápa, aki megváltoztatta a nevét. Az eredetileg Mercuriusnak hívott II. János ugyanis nem tartotta helyénvalónak, hogy a katolikus egyház élén egy római istenről, Merkúrról elnevezett személy álljon, így 533-ban, amikor elfoglalta a pápai trónt, nevet váltott.
7. A leghosszabb interregnum, amikor a katolikus egyház legfelső vezető nélkül maradt, 1268-tól 1271-ig tartott. A pápaválasztó joggal rendelkező, lamentáló kardinálisokat végül szigorú diétára (kenyér és víz) fogták, hogy végre döntésre jussanak.
8. Fábián pápát csodába illő módon választották a katolikus egyház vezetőjévé. A 236-ban zajló pápaválasztó gyűlésen összegyűlt keresztények között ott volt az alig ismert Fábián is, akinek fejére (más források szerint a feje fölé) egy, a Szentlélek szimbólumaként tisztelt, fehér galamb szállt. Az elektorok ezt isteni jelként értelmezték, és Fábiánt választották pápává.
9. A történeti hagyomány úgy tartja, hogy az 1276-ban megválasztott V. Ince pápa viselt legelőször pápaként fehér reverendát. Ignác, mielőtt pápává lett, a dominikánus rend tagja volt, és rendjének fehér viseletéhez pápaként is ragaszkodott.
10. A mindenkori pápa megválasztása a 19. század végétől a Vatikánvárosban található Sixtus-kápolnában történik. A sikeres szavazás után a szavazócédulákat, némi vegyi anyag hozzáadásával, elégetik. A kemikáliáknak köszönhetően a kápolna kéményéből így fehér füst száll fel, jelezve az új pápa megválasztását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05