Ismeretlen holttest a parton: a Tamám shud-rejtély
2019. március 14. 15:18 Múlt-kor
A férfit „a somertoni férfi” névvel illették, a tengerpartról, ahol megtalálták élettelen testét. A hatóságok semmiféle azonosító dokumentumot nem találtak rajta, csupán egy könyvből kitépett papírdarabot, melyen az állt: „Tamám shud” – azaz „bevégeztetett”, perzsa nyelven.
Korábban
Hetven éves rejtély
A somertoni férfi rejtélye máig borzolja a kedélyeket mind a nyomozók, mind a kíváncsi emberek körében. A jól öltözött embert találták ülő helyzetben találták, egy tenger melletti falnak nekitámasztva, egy félig elégett cigarettával zakója hajtókáján. Személyén kizárólag az ominózus szöveget tartalmazó papírfecnit találták a nyomozók. Miközben új és az ügy zavarosságát csak egyre növelő bizonyítékok kerültek elő az elkövetkező napokban, a hatóságok nem jutottak közelebb a megoldáshoz. Hét évtizeddel később továbbra sincs értékelhető magyarázat a rejtélyre.
A megtalálás
1948. november 30-án körülbelül este hét órakor John Bain Lyons és felesége az ausztráliai Adelaide-ben található Somerton Beach nevű partszakaszon sétáltak a tenger mellett. A közeli mozgássérült gyermekek számára fenntartott otthonnal szemben lévő parti betonfalnál megpillantottak egy ülő helyzetben lévő férfit – kinyújtott lábai keresztben voltak, mintha csak pihenne.
A férfi azonban háromrészes öltönyt viselt, amely igen szokatlan öltözet a homokban való ücsörgéshez. A pár visszaemlékezése szerint mindössze 20 méterre voltak tőle, amikor megemelte jobb karját, majd visszaejtette a földre. Lyons számára úgy tűnt, a férfi részeg, és éppen próbál meggyújtani egy cigarettát, így távolabb mentek. Körülbelül fél óra elteltével egy másik pár is látta a falnak támaszkodva ülő férfit. Karja már a földön nyugodt, arcát pedig elborították a szúnyogok. Úgy gondolták, alszik – még viccelődtek is azon, mennyire mély álomban lehet, ha a szúnyogok nem zavarják.
Másnap, december 1-jén reggel körülbelül 6:50-kor egy csoport lovas vette körbe a holttestet. Lyons, aki már előző este is látta a férfit, éppen jött ki a vízből egy reggeli úszás után, és amint meglátta a tömeget ugyanazon a helyen, megdöbbenve jött rá, hogy feleségével egy halott embert láttak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap