Új helyre temetnék I. Festetics Györgyöt Keszthelyen
2019. április 1. 11:54 MTI
Halálának kétszázadik évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak, illetve újratemetnék Keszthelyen a város történelmének meghatározó személyiségét, a Georgikont alapító I. Festetics Györgyöt - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Korábban
Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy április 2-án, a néhai gróf halálának kétszázadik évfordulóján a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban szentmisét, majd megemlékezést tartanak a város szervezésében. Az eseményen részt vesz (IV.) Festetics György is. A polgármester hozzátette: a Festetics család egyik legkiemelkedőbb személye - Európa első felsőfokú agrárgazdasági iskolájának megalapítója - előtti főhajtásként azt kérte a város közintézményeinek vezetőitől, hogy épületeikre ezen a napon gyászlobogót helyezzenek ki.
Ruzsics Ferenc kérdésre arról is beszélt, hogy még korábbi kezdeményezése alapján azt tervezték, hogy az évfordulón a plébániatemplom sírboltjából áthelyezik a Festetics-mauzóleumba a gróf földi maradványait. Az 1819-ben bekövetkezett halála előtt ugyanis azt kérte, hogy egy majdan elkészülő családi sírhely legyen a végső nyughelye, s bár 1925-ben elkészült a temetőben a Festetics-mauzóleum, azóta még nem történt meg az újratemetés. A Mexikótól Monacóig a világ számos táján élő leszármazottak elfoglaltságához is igazodva várhatóan június végén, állami szerepvállalással történhet meg Keszthelyen I. Festetics György újratemetése - jelezte a polgármester.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.