10 tény Afrika múltjáról
2019. április 3. 08:31 Múlt-kor
Korábban
1. A legősibb számolásra szolgáló tárgy Szváziföldről származik: a 44 ezer évesre becsült, bemetszésekkel teli Lembobo-csontot feltehetően holdnaptárként használták elődeink.
2. Az emberiség bölcsője kétségkívül Afrika volt. A „bölcső” pontos helye Afrikán belül azonban még vitatott: egyes kutatók Dél-Afrikára, mások Kelet-Afrikára voksolnak.
3. A Kr. e. 8 századtól a Kr. u. 4 századig fennálló, Kusita Királyság (a mai Szudán északi része) elhagyatott, romos fővárosában, Meroéban több mint 200 piramis hirdeti az ókori állam egykori dicsőségét. Meroé piramisainak száma majdnem kétszerese az Egyiptomban épültekének.
4. A 16. század elejétől a 19. század végéig terjedő időszakban a muzulmán rabszolgakereskedők megközelítőleg ötmillió afrikai őslakost szállítottak a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon át az ottani rabszolgapiacokra. A transzatlanti rabszolga-kereskedelem révén pedig – ugyanennyi idő alatt – becslések szerint 10-12 millió embert hurcoltak el a fekete kontinensről Amerikába
5. Az 1881 és 1914 között Afrika felosztásáért folytatott küzdelemben egyedül Etiópia volt képes győzedelmeskedni egy európai állam modern hadereje fölött. II. Menelik etióp császárnak az 1896-os aduai csatában sikerült levernie az országára törő olasz hadsereget.
6. A transzatlanti rabszolga-kereskedelem során az európai rabszolgakereskedők kihasználták egyes helyi, afrikai törzsek helyismeretét, akik az igényeknek megfelelően szállították le az „árut” a fehéreknek.
7. A HIV vírus Fekete-Afrikában alakult ki az 1920-as években. A kutatók szerint a vírus kiindulási helye a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa, Kinshasa volt.
8. Az indiai függetlenségi mozgalom ikonikus alakja, Mahátma Gandhi beírta magát Afrika, közelebbről Dél-Afrika történelmébe is. Gandhi az elsők között volt, akik tiltakozást szerveztek a faji megkülönböztetés ellen. Az eseményre 1906-ban Johannesburgban került sor.
9. Az első, emberen végrehajtott szívátültetést egy dél-afrikai sebészfőorvos, Christiaan Barnard hajtotta végre Fokvárosban 1967-ben.
10. A több mint 5,4 millió emberéletet követelő második kongói háború (1998-2003) a legsúlyosabb fegyveres konfliktus volt a második világháború óta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.