A Notre-Dame festményei is megmenekültek
2019. április 23. 09:55 MTI
Az utolsó festményeket - 15 darab XVII. századi képet - is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Korábban
Négy nappal a katasztrófát követően Franck Riester kulturális miniszter személyesen felügyelte az utolsó műtárgyak biztonságba helyezését. "A katedrális belsejében lévő festményeket nem érte láng, le tudták őket emelni, és biztonságos helyre szállítani. Nem szenvedtek kárt, teljesen normális állapotban vannak" - közölte a tárcavezető.
A nagyméretű, háromszor négyméteres barokk festmények bibliai kompozíciók az 1630 és 1707 közötti időszakból, összefoglaló nevükön a "nagy májusok", miután az aranyművesek mindig májusban adományoztak a székesegyháznak egy-egy darabot. Elszállításukban mintegy ötvenen vettek részt. Judith Kagan, az örökségvédelmi hivatal vezetője elmondta: "kimentést végzünk annak érdekében, hogy elkezdődhessenek a felújítási munkálatok anélkül, hogy értékes műtárgyak lennének a közepén. Egyetlen festmény sem károsodott meg a tűzvészben" - hangsúlyozta a szakember.
Már csak négy műtárgy maradt bent a katedrálisban, amelyek szintén érintetlenek, de egyelőre nem lehet hozzájuk férni, mert a helyet, ahol találhatók, még mindig nem biztosították a hatóságok. Örökségvédelmi szakemberek örömüknek adtak hangot amiatt, hogy a Notre-Dame épületében található egyetlen műkincs és ereklye sem károsodott meg a tűvészben. Isabelle Pallot-Frossard, a franciaországi múzeumok felújítási és kutatóközpontjának vezetője szerint a műtárgyak jó állapota annak köszönhető, hogy a tűzoltás alatt a kápolnákat nem érte sem víz, sem korom, miután a katedrális belsejében nem volt tűz. Amikor pedig a tetőről a lángoló gerendák zuhanni kezdtek, a tűzoltóknak azonnal sikerült megfékezniük a tüzet.
Jézus kereszthalálának napján a katolikusok Párizsban hagyományosan a Montmartre dombján, a Sacré-Coeur-székesegyháznál tartanak keresztútjárást, a tűzvész miatt azonban kivételesen a Notre-Dame körül is szerveztek egyet, amelyen Michel Aupetit párizsi érsek is részt vett.
A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfőn az esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, milliók keresik fel évente.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.