Először állítják ki a Dél-Dunántúl legősibb falvainak leleteit Pécsen
2019. május 7. 10:43 MTI
A nagyközönség számára először állítják ki az M6-os autópálya építése során előkerült 7000 éves leleteket a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában május 9-től – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.
Korábban
A JPM és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA-BTK) régészeti intézetének közös, Az első falvak – az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon című kiállítása a helyi újkőkori közösségek közép-európai szinten is jelentős régészeti örökségét mutatja be a legújabb kutatási eredmények tükrében. Az M6-M60-as gyorsforgalmi út építését megelőző feltárása során a JPM több újkőkori települést és temetkezési helyet tárt fel korszerű módszerekkel, több száz régészeti objektummal és több tízezer lelettel – írták a közleményben.
A korszakról felidézték, hogy az időszámításunk előtti 7-6. évezredben a Balkán-félszigeten és a Kárpát-medencében a vadászó-halászó-gyűjtögető életmód mellett megjelent és pár évtized alatt túlnyomórészt a létalapot adó forrássá vált az állattenyésztés és földművelés. Fokozatosan nőtt a lakosságszám, a népsűrűség és a földművelésbe, illetve állattenyésztésbe bevont földterület nagysága is, ez magával hozta a tájkép és az élővilág megváltozását is. A megváltozott életmód pedig az emberek gondolkodásában, hitvilágában is „radikális változásokat” okozott.
A feltárt települések „páratlanul gazdag és sokszínű” leletanyagát a helyi múzeumok gyűjteményeiben őrzik, az eddigi tudományos vizsgálatok eredményeit számos, magyar és idegen nyelvű szaklapban publikálták. Habár az előkerült tárgyak egy része több kisebb kiállításon már szerepelt, részletesebb tudományos kontextusukat, amely rávilágít valódi jelentőségükre, a nagyközönség mindeddig nem ismerhette meg – írták. A május 9-én nyíló tárlat 2020 júniusáig lesz látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap