Lehull a lepel a múlt sötét titkairól a Régészet Napján
2019. május 22. 12:38
Előadások, tárlatvezetések, raktár- és lelőhelylátogatások, interaktív foglalkozások és digitális kalandjátékok várják az érdeklődőket az idei Régészet Napján.
Korábban
A látogatók május 24-én, pénteken és május 25-én, szombaton is számtalan, sokszor éjszakába nyúló izgalmas programon vehetnek részt. Az immár hatodik alkalommal megrendezett programsorozat kiemelt témája a múlt „sötét” oldala: az alvilág, a bűnözés a mágia, a boszorkányság, az erotika, vagy épp a háború és az erőszak története.
Idén egy igazán különleges központi eseménnyel is készülnek a szervezők: május 24-én 15 órától a Régészet Napja látogatói tekinthetik meg először a Budai Várnegyedben “Az első bástya – Pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen” című régészeti kiállítást, mely a Várkapitányság Nonprofit Zrt. és a Budapesti Történeti Múzeum együttműködésében valósult meg.
Az október 31-ig látogatható pop-up kiállításon bejárhatjuk a Táncsics Mihály utca 9. szám alatt található, Magyarországon egyedülálló erődítményt, illetve az Erdélyi bástya feltárt helyszínét, megismerhetjük gazdag leletanyagát (bővebb információ a Buda Pop-Up Facebook-oldalon). A Régészet Napja alkalmából péntek délután és szombaton egész nap kézműves foglalkozások és tárlatvezetés várják a látogatókat.
Az ELTE Múzeum körúti campusán egy bronzkori halotti máglya rekonstrukciójával, a letűnt civilizációk túlvilággal kapcsolatos hiedelmeivel, rejtélyes kora középkori tömegsírokkal és az őskőkori barlangok titokzatos világával is megismerkedhetnek az érdeklődők. Az előadások mellett népszerű gyerekprogramokkal: kerámia- és állat(csont)simogatóval, régészeti homokozóval és drón-bemutatóval is várják a családokat.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt szóló előadásban mutatják be a háborúk és az erőszak régészeti nyomait, de a Fürjesi úton zajló ásatásra is ellátogathatunk, hogy a halállal és a túlvilággal kapcsolatos félelmeinkkel szembenézzünk.
A pécsi Janus Pannonius Múzeumban a Kertváros területén feltárt avar kori temető különleges és titokzatos „varázslósírjairól” tudhatunk meg hátborzongató részleteket, míg a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban többek között az emberi csontvázzal és a római kori mágiával köthetünk életre szóló barátságot.
Szolnokon, a Damjanich János Múzeum bronzkincsekkel foglalkozó kiállításán három rejtélyes témában kaphatunk tárlatvezetést, és megismerkedhetünk a fegyverek és ékszerek elrejtésének titkaival. Egy kerekasztal-beszélgetés keretében lehetőség lesz első kézből informálódni a fémkereső műszer használatának törvényi szabályozásairól, illetve arról, hogy hogyan lehet a régészekkel együttműködve hódolni ennek a hobbinak.
A múzeum díszudvara mindeközben egy egész napra valódi bronzöntő-műhellyé alakul, a szemfüles látogatók pedig a múzeum kiállításaiban elrejtett „kakukktojások” gyűjtésére is vállalkozhatnak.
A miskolci Herman Ottó Múzeum egy interaktív „Egyéjszakás kaland”-ra várja az érdeklődőket, melynek során régészek segítségével ismerkedhetnek meg múltunk sötét titkaival, pajzán történeteivel, véres mindennapjaival. A múzeum gyűjteményének legpikánsabb leleteit régészeti „peep show” során leshetik meg, de bepillantást nyerhetnek egy tömegsír feltárásának nyers valóságába is.
A résztvevő intézmények listája és a részletes programkínálat a regeszetnapja.hu oldalon érhető el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.