Idegkutatók szerint nem őszinte Mona Lisa mosolya
2019. június 6. 09:03 MTI
Szinte biztosan "erőltetett" a mosolya Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának - állapította meg három idegkutató, akik szerint a reneszánsz polihisztor szándékosan festhette meg ilyennek modellje arckifejezését.
Korábban
A Londoni Egyetem Szent György orvosi karán dolgozó Lucia Ricciardi és két kollégája, Luca Marsili (Cincinnati Egyetem) és Matteo Bologna (La Sapienza Egyetem) első lépésben egy függőleges vonallal megfelezték Mona Lisa száját és a két oldalt tükrözték, így kétféle szájat kaptak - írja a Medicalxpress.com.
Az így kapott kétféle mosolyt ábrázoló két képet megmutatták a kutatás 42 résztvevőjének, akiknek saját benyomásuk alapján kellett értékelniük az arckifejezéseket. A megkérdezettek egyet értettek abban, hogy a száj bal felét tükröző képen a mosoly boldognak, míg a száj jobb felét megkettőző képen kevésbé kifejezőnek, leginkább semlegesnek vagy szomorúnak tűnik. Ezek alapján a kutatók arra jutottak, hogy Mona Lisa mosolya aszimmetrikus.
"A legszélesebb körben elfogadott neuropszichológiai elméletek szerint ha egy mosoly aszimmetrikus, akkor általában nem őszinte. Ezzel szemben az őszinte, spontán, úgynevezett Duchenne-mosoly szimmetrikus. Ilyenkor az arcvonalak is megemelkednek, ami Mona Lisa arcáról nem mondható el" - magyarázta Ricciardi.
Közelmúltbeli kutatások eredményei továbbá azt sugallták, hogy az aszimmetrikus mosoly a kétszínűség vagy a hazugság jele is lehet.
"Természetesen tudjuk, hogy ha az ember órákon át modellt ül egy képhez, az erőltetett arckifejezéshez vezet" - jegyezte meg a szakember. Hozzátette: "ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Leonardo mestere volt a sfumato technikának, az arckifejezések megelevenítéséhez használt árnyékolásnak. Vagyis szándékosan emelte meg a modell szájának bal sarkát, mintha mosolyt akarna festeni, miközben tudnia kellett, hogy ha mindkét oldalon felfelé kanyarítja az ajkat és ráncokat fest a szemekhez, akkor őszinte mosolyt kap".
Ricciardi szerint Da Vinci már több száz évvel azelőtt tisztában volt mindezzel, hogy Guillaume Duchenne francia származású kutatóorvos az 1800-as években publikálta munkáját. "Ezért feltételezzük, hogy ez a mosoly szándékosan lett aszimmetrikus. Azt viszont továbbra sem tudjuk, hogy a mester miért festette ilyennek, vagyis Mona Lisa mosolya még rejtélyesebb számunkra, mint eddig volt" - jegyezte meg a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.