Több millió eurót érő aprócska festményt tartott tűzhelye felett egy gyanútlan idős nő
2019. szeptember 25. 19:46 MTI
A 13. században élt itáliai festő és mozaikművész, Cimabue egy alkotása került elő egy Párizs közelében élő idős francia nő otthonából - közölték a korai reneszánsz festményt azonosító szakértők, akik 4-6 millió euró közé becsülik a kép értékét.
Korábban
A Krisztus kigúnyolását ábrázoló, mindössze 25,8 centiméterszer 20,3 centiméteres alkotás közvetlenül egy főzőlap felett lógott az idős francia nő otthonában az észak-franciaországi Compiègne-ben.
A párizsi Eric Turquin Expertise cég szakértői szerint a festmény Cimabue egy 1280-ban készült sokszárnyú oltárképének a része lehet. A firenzei mester nyolc jelenetben festette meg Krisztus szenvedését és keresztre feszítését.
Az oltárkép két másik jelenetét a londoni National Gallery, valamint a New York-i Frick-gyűjtemény őrzi. A brit fővárosban lévő képet 2000-ben ajándékozta a nemzetnek egy brit arisztokrata, aki családja suffolki kastélyának kitakarításakor bukkant rá a korábban évszázadokon át elveszettnek hitt alkotásra.
A most azonosított képről az idős francia asszony és családja is azt hitte, hogy csak egy egyszerű ikon, mígnem idén júniusban egy helyi becsüs fel nem világosította őket a kép valódi értékéről. Később Eric Turquin is megerősítette a temperafestékkel készült, aláírás nélküli festmény eredetiségét.
Az infravörös fénnyel végzett vizsgálat kimutatta, hogy "a festményt kétséget kizáróan ugyanaz a kéz készítette", mint a Cimabuénak tulajdonított többi ismert alkotást. Turquin szerint továbbá a három panelen hasonló mintázatban futnak a fapusztító lárvák több száz éves járatai és mindhárom kép ugyanolyan nyárfatáblára készült.
Turquin az Actéon aukcióházzal közösen fogja elárverezni a festményt október 27-én a Párizstól északra fekvő Senlis városában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20