Az űrverseny kezdetét jelentette az első műhold, a Szputnyik–1 fellövése
2019. október 4. 16:14 MTI
62 évvel ezelőtt, 1957. október 4-én lőtték fel az első műholdat az egykori Szovjetunióban. A mindössze 83,6 kilogrammos, 58 centiméter átmérőjű műszer fellövése jelentette a szovjet űrkorszak kezdetét. Ezt annak idején a nyugati szakemberek is elismerték.
Korábban
Az American Aviaton repülési magazin 1957-ben így lelkesedett: „A szovjet műhold fellövése nemcsak hatalmas tudományos eredmény volt, hanem az egész világtörténelem egyik legnagyobb eseménye”.
1957. október 4-én a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból, moszkvai idő szerint 22 óra 28 perckor indították útjára az oroszul szputnyiknak nevezett eszközt, amely 1440 fordulatot tett meg a Föld körül és 1958 január 4-én, 92 napi működés után elégett az atmoszférában.
Az október 4-i fellövés után egy hónappal már Lajka kutyával a fedélzetén indult az űrbe 55 évvel ezelőtt a szovjet Szputnyik-2 műhold. A híres eb azonban - mint azt a kísérletben közreműködő tudós 2002-ben elárulta - néhány órával a fellövés után a túlmelegedett kabinban elpusztult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap