Nagy Ramszesz egyiptomi fáraó ritka szobrára bukkantak egy illegális ásatáson
2019. december 13. 13:39 MTI
Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodójaként számon tartott II. Ramszesz ritka szobrát fedezték fel régészek Kairótól nyugatra, a gízai piramisok szomszédságában - jelentette be a héten az észak-afrikai ország régészeti minisztériuma.
Korábban
A tárca közleménye szerint az ókori leletet a múlt héten megkezdett feltáráson találták régészek egy magántulajdonban lévő földterületen.
A tulajdonost még december elején letartóztatták, miután kiderült, hogy titokban ásatásokat végzett a földjén.
Mosztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője elmondta, a munkálatok során II. Ramszesz rózsaszín gránitból faragott ká-szobrának felső részét találták meg.
Az ókori egyiptomiak felfogása szerint a ká az emberben lakozó erő, amely életben tartja őt, az ősöktől származik és az utódokban folytatódik.
A ká-nak a túlvilágon is fontos szerepe van, mivel halhatatlan, és a földi élet befejezése után biztosítja az egyén számára az örök fennmaradáshoz szükséges életerőt. A ká tovább él a holtak szobraiban és képeiben.
Vaziri szerint nagyon ritka leletről van szó. Ez az első gránitból készült ká-szobor, amelyet feltártak. Az eddig felfedezett egyetlen ká-szobor fából készült és az ókori Egyiptom 13. dinasztiájának egyik uralkodójáé volt".
A felszínre hozott szobortöredék 105 centiméter magas, 55 centiméter széles, 45 centiméter vastag és fején parókát, valamint a ká jelével ellátott koronát viselve ábrázolja a fáraót.
II. Nagy Ramszesz az újbirodalmi 19. dinasztia harmadik fáraója volt, nagyjából 3300 évvel ezelőtt uralkodott, számos híres ókori épületet hagyva maga után.
Egyiptom az utóbbi időben nagy erőkkel dolgozik régészeti kincseinek megóvásán és a még rejtett ókori leletek felfedezésén, hogy új lendületet adjon az ország gyengélkedő turisztikai szektorának.
Az elmúlt években több jelentős régészeti felfedezésről, köztük fáraósírok, szobrok, koporsók, múmiák és temetkezési helyek feltárásáról számolt be az ország.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap