A világ legdrágább sportereklyéjévé vált az újkori olimpiákhoz vezető kiáltvány
2019. december 20. 11:44 MTI
Sportrelikviáért még sosem fizettek annyit, mint Pierre de Coubertin báró 1892-es beszédének kéziratáért, mely 8,8 millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen. Az ókori olimpiai játékok modernkori feltámasztásának érdekében írt 14 oldalas felhívást a Sotheby's aukciós ház bocsátotta áruba, s a cég előzetesen arra számított, hogy a vételi ár eléri majd az egymillió dollárt.
Korábban
A szerdai árverés aztán messze túlszárnyalta az előzetes reményeket: három vevő vívott nagy harcot a dokumentumért, végül 8,8 millió dollárnál ütötték le a licitet. A vevő kilétét nem hozták nyilvánosságra.
Az eddigi legértékesebb sportrelikvia a baseballozó Babe Ruth egyik meze volt, mely hat hónapja 5,6 millió dollárért kelt el.
Coubertin báró a beszédet a Sorbonne Egyetemen, a Francia Atlétikai Szövetség ötéves születésnapi rendezvényén mondta el.
Két évvel azt követően megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, majd 1896-ban Athénban megrendezték az első modernkori olimpiai játékokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap