Michelangelo megelőzte az orvostudományt leghíresebb szobrának anatómiájával
2020. január 6. 10:27 MTI
Michelangelo megelőzte az orvostudományt a vérkeringéssel kapcsolatos ismeretei terén: ezt igazolja mesterműve, a Dávid egy amerikai orvosi tanulmány szerint.
Korábban
A reneszánsz művész több mint száz évvel az előtt, hogy az orvostudomány leírta volna a vérkeringést és ebben a nyaki verőér működését, már tökéletesen ábrázolta azt a munkáiban, köztük a Dávid megalkotásakor – írta a Jama Cardiology című folyóiratban megjelent tanulmányában Daniel Gelfman, az indianapolisi Marian Egyetem kutatója.
Gelfman rámutatott, hogy más szobrokon, illetve a hétköznapi életben a nyaki verőerek általában nem láthatók.
“De a reneszánsz mesterművön a véna tisztán kirajzolódik Dávid kulcscsontja fölött” – írta az amerikai tudós, aki tavaly nyáron látta a szobrot Firenzében, és nyomban feltűnt neki ez a részlet.
A tudós magyarázata szerint a nyaki verőér akkor emelkedik ki, ha megnő a vérnyomás vagy valamilyen diszfunkció áll fenn, de Dávid fiatal, tehát nála az erős izgalmi állapot okozza ezt.
A Dávid alkotásakor William Harvey még nem írta le a keringési rendszer igazi működését. “Erre 1628 előtt nem került sor” – emlékeztetett rá a tudós.
A márványból készült Dávid szobor 1501 és 1504 között született. A bibliai hőst ábrázoló 5,17 méter magas alkotás a firenzei művészet egyik legmegbecsültebb műve lett.
A szobrot eredetileg a firenzei katedrálishoz rendelték Michelangelótól más próféták szobraival együtt, de végül a Palazzo Vecchio előtt állították ki a Piazza della Signorián 1504. szeptember 8-án.
Az alkotást 1873-ban vitték be a firenzei Galleria Dell’Accademia épületébe, és később a szobor mását helyezték el a téren.
A Dávid szobor hamar a polgári szabadságjogok védelmezőjének szimbólumává vált a firenzei köztársaságban abban a korszakban, amikor az önálló városállamot minden oldalról fenyegették erős riválisai és a Medici család hegemóniája. Dávid szemei figyelmeztetően tekintettek Róma felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap