Ruháiktól is meg kellett szabadulniuk a La Manche felett elsőként átrepülőknek
2020. január 7. 08:31 Múlt-kor
1785. január 7-én délután 3 óra környékén két alulöltözött, mindössze alsónadrágot és mentőmellényt viselő férfi szállt le egy hőlégballonnal a franciaországi Calaistől néhány kilométerre található De Felmores erdőben.
Korábban
A két kalandor, a francia feltaláló Jean-Pierre Blanchard és amerikai társa, az utazást jelentős összeggel támogató orvos-tudós, John Jeffries a hidegtől vacogva, szinte sokkos állapotban ténfergett percekig.
Megilletődöttségükben még gratulálni is elfelejtettek egymásnak, pedig lett volna miért: a történelemben elsőként ők repülték át a La Manche csatornát.
A két férfi a nagy napon délután egy órakor szállt fel a doveri kikötőből. Az utazók magukkal vitték a világ első légiposta-szállítmányát, egy levelet, amelyet Benjamin Franklin fia, William Franklin írt az ő fiának, William Temple Franklinnek.
A kalandorok már az út kétharmadán túl voltak, amikor a francia partok közelében a hőlégballon veszélyesen zuhanni kezdett.
Blanchard-ék ekkorra azonban már mindhárom ballasztként használt homokzsáktól megszabadultak, így nem maradt más választásuk: fokozatosan meg kellett szabadulniuk a tartozékoktól és a rakománytól.
Először a technikai felszereléseket – horgonyokat, evezőket – dobálták ki a kosárból, ám kiderült, hogy ez nem elég, kabátjuktól és nadrágjuktól is megszabadultak. Hogy ne egy szál alsónadrágban fejezzék be az utat, magukra kapták mentőmellényüket.
A hőlégballon – nem tudni pontosan, hogy a kidobott tárgyak vagy az erősödő szél következtében – ekkor emelkedni kezdett, De Felmores erdősége fölé érve pedig már a landolás okozott problémát.
Blanchard az ágakba kapaszkodva segítette a leszállást, míg Jeffries kiengedte a levegőt ballonból, így végül szerencsésen földet értek.
Calais-ben ünneplők ezrei várták a hősöket, a történelmi utazás azonban egyedül Blanchard-nak hozott elismerést: Calais díszpolgára lett, XVI. Lajostól pedig 1200 líra évjáradékot szavazott meg neki, míg Jeffries neve szinte teljesen feledésbe merült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.