Egymilliónál is többen voltak kíváncsiak a Louvre Leonardo-kiállítására
2020. február 26. 11:45 MTI
A párizsi múzeum tájékoztatása szerint a 2019. október 24-én nyílt tárlatot 1 071 840-en tekintették meg, ami abszolút rekordot jelent a Louvre történetében. Az eddigi leglátogatottabb tárlat 2018-ban az Eugène Delacroix életműkiállítás volt, amely 540 ezer érdeklődött vonzott.
Korábban
"Csodálatos, hogy ötszáz évvel a halála után az olasz reneszánsz művész továbbra is ennyire lenyűgözi a nagyközönséget" - írta közleményében Jean-Luc Martinez, a Louvre igazgatója. "Két dologra is büszke lehetek: a legtöbb Leonardo-műalkotást sikerült bemutatnunk, és egy ilyen nagyszámú és sokszínű közönséget fogadtunk" - tette hozzá.
A nagyszabású tárlaton - amelyet tíz évig tartó előkészítés előzött meg -, 162 festményt, rajzot, kéziratot, szobrot és egyéb műtárgyat állított ki a Louvre.
A mester mintegy húsz festményéből 11 volt látható a kiállításon, és mindegyiket kiemelte a köré elhelyezett többi alkotás, amelyek rá is világítottak a nagy művek keletkezésének történetére.
A kiállítás egyik különlegessége volt, ahogy infravörös reflektorok segítségével bemutatta a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis egy-egy témáján 15 évig is dolgozott és aztán befejezetlenül hagyta őket.
A Louvre statisztikája szerint a tárlatot naponta átlagosan 9783-an tekintették meg.
Ez a rendkívüli szám egy négy hónapig tartó időszakos tárlat esetében a múzeum szerint annak köszönhető, hogy 46 napon a késő esti órákig nyitva tartott a kiállítás, ami 175 ezer plusz látogatót eredményezett, az utolsó három nap pedig éjjel-nappal lehetett látogatni, amire még soha nem volt példa a Louvre történetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap