Nem a Homo sapiens az első emberfaj, amely tengeri táplálékot fogyasztott
2020. március 27. 15:53 MTI
Az eddig véltnél régebb óta eszik tengeri táplálékot az ember. A Göttingeni és a Barcelonai Egyetem kutatói szerint már a neandervölgyi ember is rendszeresen fogyasztott kagylókat, halakat és más tengeri állatokat.
Korábban
A szakértők a portugáliai Figueira Brava barlangban végzett ásatások eredményeit csütörtökön mutatták be a Science című tudományos folyóiratban. A kutatók eddig abból indultak ki, hogy először a Homo sapiens fogyasztott tengeri állatokat.
A rendszeres halfogyasztás viszont már a neandervölgyiek fejlődését is meghatározhatta. Annak bizonyítékát, hogy a neandervölgyi ember halat is fogyasztott, a kalcitlerakódások vizsgálatai szolgáltatták.
Ezek, ahogyan a sztalagmitok, vagyis állócseppkövek is, a lecsepegő vízből származnak. A kalcitlerakódások kora 86-106 ezer év közé tehető. Abból a korból származnak, amikor a neandervölgyi ember népesítette be Európát.
A barlang, ahol a tudósok dolgoztak, akkoriban csak két kilométerre volt a tengerparttól. A kutatás szerint az ott élő neandervölgyi emberek rendszeresen vadásztak fókákra, halásztak és kagylókat is betakarítottak.
Étlapjukon szerepeltek vízi madarak, delfinek vagy borjúfókák is. A tengeri táplálék különféle zsírsavakban gazdag, amelyek pozitív hatással vannak az agyszövet fejlődésére.
Eddig azt feltételezték, hogy a tengeri állatok fogyasztásának hatására fejlődtek a Homo sapiens afrikai populációjának kognitív képességei.
Ezzel magyarázták a szimbolikus kultúra korai megjelenését a modern embernél. Ennek egyik példája a strucctojásokból készült tartóedények dekorálása geometriai motívumokkal.
"Az ilyen viselkedési mód az ember absztrakt gondolkodásra és a szimbólumok révén történő kommunikációra való képességét tükrözi, amelyek hozzájárultak a modern ember szervezettebb és komplexebb társadalmainak kialakulásához" - fogalmazott Dirk Hoffmann göttingeni kutató
Ha a tenger gyümölcseinek rendszeres fogyasztása fontos szerepet játszik a kognitív képességek fejlődésében, akkor ez a Homo sapiensre és a neandervölgyi emberre is igaz.
Egy korábbi kutatás során Hoffmann és kollégái arra jutottak, hogy neandervölgyiek készítettek 65 ezer éves rajzokat három ibériai-félszigeti barlangban. Az ott talált festett és széttöredezett kagylóhéjakat is a neandervölgyieknek tulajdonították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap