Késik a restaurálása, online tették elérhetővé elképesztő felbontásban Rembrandt mesterművét
2020. május 15. 11:58 MTI
Rembrandt Éjjeli őrjárat című mesterművének minden eddiginél nagyobb felbontású képét tette közzé online az amszterdami Rijksmuseum. A múzeum a The Guardian cikke szerint egyúttal közölte, hogy a festmény restaurálásának befejezése késik. A művelet tavaly kezdődött, és a múzeum folyamatosan online közvetítette a szakemberek munkáját.
Korábban
A festmény most közzétett 44,8 gigapixeles fotóját 528 különböző fotóból állították össze. Ez a részletgazdag felbontás lehetővé teszi, hogy az óriási vászon minden ecsetvonását külön meg tudják nézni az érdeklődők.
A nagyfelbontású fotót a restaurációs munkák alatt készítették, hogy a szakemberek alaposan tanulmányozhassák a festmény minden pontját és fel tudják deríteni, hol tett kárt az idő a festményben.
Taco Dibbits, a múzeum igazgatója elmondta, hogy az Éjjeli őrjáraton dolgozó restaurátorok a legfejlettebb technológiákat használják, és folyamatosan feszegetik a lehetőségek határait. A fénykép kulcsfontosságú információforrása lett a szakembereknek, a múzeum honlapjára látogatók pedig aprólékosan megcsodálhatják a mű minden részletét - hangsúlyozta az igazgató.
A 12 fős restaurátorcsoport tavaly júliusban kezdett el dolgozni a külön ehhez a munkához létrehozott hét négyzetméteres üvegkamrában. A koronavírus-járvány alatt életbelépett távolságtartási szabályok miatt azonban az eredeti munkatervet nem tudják tartani.
Az eredeti terv szerint a munka második fázisa 2020 nyarán kezdődött volna. Mivel ez nem lehetséges, 2021 elejére csúsztatták el. Az üvegkamrában zajló munka rendjét a biztonsági szabályok szerint határozták meg, tehát egyszerre legfeljebb két ember dolgozhat a festmény restaurálásán a kis helyiségben.
A restaurátorok a karantén miatt néhány hét szünetet is tartottak, munkájukat szerdán kezdték el ismét.
A Rijksmuseum várhatóan június 1-jén nyit ki újra, de a napi látogatószámot a megszokott tízezer helyett kétezer főben maximálják, hogy eleget tudjanak tenni a fizikai távolságtartás követelményének.
Az Éjjeli őrjárat Rembrandt van Rijn (1606-1669) egyik leghíresebb alkotása. A festő az 1640-es években kapott megbízást arra, hogy bemutassa a Frans Banning Cocq kapitány vezette amszterdami polgárőrséget. A nagy méterű, 363-szor 467 centiméteres kép egy teljes falat betölt a Rijksmuseumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap