Két külön korból származó szarmata leletek kerültek elő Kiskunhalas határában
2020. november 18. 12:58 MTI
A szarmata népcsoporthoz köthető épületeket és tárgyi emlékeket, egyebek mellett kerámiatöredékeket, üvegedényeket és -gyöngyöket, valamint játékkorongokat találtak a régészek a készülő kiskunhalasi napelempark területén - tájékoztatta a Kecskeméti Katona József Múzeum és a SolServices Kft. az MTI-t kedden.
Korábban
A Kiskunhalas határában nyáron végzett régészeti feltárás során a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai egyebek mellett nyolc földbemélyített épületet és legalább három cölöpszerkezetes földfelszíni épületet tártak fel, emellett előkerült negyven árok, több mint négyszáz cölöphely, illetve mintegy kétszáz gödör és három kút is.
Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum vezető régésze a közleményben kiemelte: a feltárási munka során kizárólag a szarmata népcsoporthoz köthető leletanyag került elő, azonban a régészeti objektumok és a tárgyak alapján két időbeli horizont különíthető el.
A Kr. u. 2-3. századra eső első idősíkhoz köthetően - amely a kora szarmata időszak - nagy mennyiségű kézzel formált kerámia-, római festett tál-, fazék-, üvegedény- és terra sigillata töredékeket találtak.
A szakember szerint a leletek között talált kimagaslóan sok római termék aktív kereskedelmi kapcsolatra utal a birodalommal.
A későbbi időhorizont a 3-4. századra esik. Ebből az időszakból jellemzően "U" keresztmetszetű árkokat tártak fel, amelyek piros, zöld és sárga üveggyöngyöket, egy játékkorongot, illetve változatos kerámiatöredékeket rejtettek - tette hozzá Wilhelm Gábor.
Farkas Gábor, a kutatásokat finanszírozó SolServices Kft. ügyvezető igazgatója szerint a feltárás - amely 7711 négyzetméternyi területen zajlott és a teljes építési területet lefedte - biztosította a régészeti értékek megmentését, a történelmi értékek megőrzését.
Hangsúlyozta: a helyi közösség tagjaként a környezeti értékek megóvásán túl kiemelt fontosságú számukra a térség történelmi-kulturális értékeinek megőrzése, hogy a jövő generációi is megismerhessék történelmük egy értékes szeletét.
A leletanyagot feldolgozását követően a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban állítják majd ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- A köztudattal ellentétben erősítette II. András politikáját az Aranybulla
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.