A pápa sem tudott békét teremteni Imre király és lázadó öccse, II. András között
2020. november 30. 14:55 Németh Máté
A hagyomány szerint 1204. november 30-án halt meg az egyik kevéssé ismert Árpád-házi királyunk, Imre. A nyolc évig regnáló uralkodó - akit apja, III. Béla már gyermekkorában megkoronáztatott - a nála jóval ismertebb és később szintén királyként tevékenykedő II. András bátyja volt. Uralmára árnyékot vetett Andrással való kapcsolata, a két fivér ugyanis - noha a trónt egyértelműen az idősebb örökölte - állandó harcot vívott egymással, míg Imre harmincévesen el nem hunyt. A királyi címet testvére még így sem szerezhette meg, hiszen azt gyermekének, a későbbi III. Lászlónak szánta, aki azonban 1205-ben, alig négyévesen életét vesztette. Írásunkban Imre uralkodását és testvérével való viszálykodását tárjuk fel.
Korábban
Elégedett Imre – berzenkedő András
Imre 1174-ben született III. Béla király legidősebb fiaként, három évvel András öccse előtt. Az idősebb gyermek igen korán, 1182-ben már hivatalosan is a trón várományosának mondhatta magát, majd a későbbiekben apja egyre nagyobb hatalommal ruházta fel őt, felkészítendő az uralkodásra.
Húszéves korában megkapta az ország déli tartományainak, a gazdag Szlavóniának, Horvátországnak és Dalmáciának a kormányzását.
Tettével Béla egy, a következő században is élő hagyományt teremtett meg, amely szerint a leendő trónörökös kormányozza az említett területeket. III. Béla király akarata és a szokások tehát egyértelműek voltak a tekintetben, hogy ki is örökölje a trónt.
A kisebbik, mint kiderült, igen becsvágyó gyermekre, Andrásra más feladatok vártak. Apja neki szánta általa nem teljesített ígéretét, amely egy keresztes hadjárat indításáról szólt, és örökségként megkapta az ehhez szükséges anyagiakat is.
A vállalkozást András hosszú évekig halogatta (erre csak 1217-ben került sor), de apja kisebbik fiával kapcsolatos elképzelései nem csak ezen a téren akadoztak. Béla ugyanis a halicsi fejedelemséggel "kárpótolta" volna őt, azonban a fiatal herceg nem tudta megtartani trónját orosz földön, 1190-ben el is kellett hagynia ezt a területet.
A magyar király a történéseket kénytelen-kelletlen elfogadta, András azonban nehezebben emésztette meg a kudarcot, és később részt követelt magának bátyja örökségéből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05