Mestermunka nélkül is építészmesterré avatták Hild Józsefet
2020. december 8. 13:50 MTI
231 éve, 1789. december 8-án született Pesten Hild József építész, aki meghatározó szerepet játszott a magyar főváros építészeti arculatának kialakításában.
Korábban
Apja Hild János építész, Pest első városrendezési tervének készítője volt. A bécsi akadémián tanult, majd az Esterházyak építésze, Charles (Karl) Moreau mellett dolgozott. A gyakorlati ismereteket apja építkezésein sajátította el, akinek vállalkozásaiban már 1809-ben hivatalosan is szerepelt.
Az idősebb Hild 1811-ben bekövetkezett halálakor félbeszakította tanulmányait, s építőmesteri engedélyért folyamodott a Helytartótanácshoz. Mivel ezt építőipari gyakorlatának elmélyítéséhez kötötték, 1816-ban Itáliába utazott, három évig Nápolyban, Rómában, Firenzében és Milánóban ismerkedett a reneszánsz építészet szerkezeti megoldásaival, az ókeresztény oszlopos-gerendás templomok sajátosságaival.
Hazatérését követően, az 1820-as évektől jó ideig Hild volt a legtöbbet foglalkoztatott hazai építész, legjelentősebb alkotásai az 1838-as pesti árvíz után születtek. Egyedül Pesten megközelítően 900 tervre kapott engedélyt, és ezek tekintélyes része meg is valósult.
Sok száz megbízatása, jelentős közfeladatai mellett arra nem jutott ideje, hogy a mestermunka-feladatot elkészítse, így - bár 1836-tól a bécsi Képzőművészeti Akadémia tagja, 1842-től Pest díszpolgára volt - az építőmesteri címet csak 1844-ben, mestermunka nélkül kapta meg. 1854-ben nevezték ki "Pest város architektor-építészévé".
Hild József teremtette meg azt a belső udvaros, függőfolyosós bérháztípust, amely ma is jellemzi Pest belső kerületeit. Az ő épületei sorakoztak körben a Kirakodó-(később Roosevelt, ma Széchenyi) téren körben: a Diana-fürdő, a Libaschinszky-Koburg-palota, a Lloyd-palota, a Nákó-palota, az Ullmann- és a Wieser-ház, a későbbi Európa szálló, ezek közül ma már egyik sem áll.
Ő tervezte a régi pesti Városházát, az olaszos, tornyos épületet az Erzsébet-híd építésekor bontották le. Lakóházai, városi palotái belső kiképzésükre nézve nem annyira reprezentatívak, mint a korszak másik nagy mesterének, Pollack Mihálynak az építményei, Hild klasszicizmusa egyszerűbb és emberközelibb.
Pesten lépten-nyomon találkozni ma is magánmegbízásokból épült Hild-bérházakkal, mint a Szép utcai Cziráky-palota, a Marczibányi-palota az Október 6. utcában, a Tänzer-ház az Akadémia utcában, a József Attila utcai Derra-ház, a József nádor téri Gross-ház vagy a Petőfi Sándor utcai Károlyi-Trattner átjáróház, amely két udvarával akkoriban a belváros legnagyobb lakóháza volt.
Híressé váltak budai nyaralói: a Budakeszi úti Hild-villa és a Csendilla, továbbá a XII. kerületben a Diana úti villa és a Libaschinszky-villa. Ő tervezte az Üllői út - Nagykörút sarkán álló Mária Terézia laktanyát, a Császár-fürdő klasszicista belső udvarát, a Tigrishez, a Hét választófejedelemhez és az Angol királynőhöz címzett, ma már nem létező szállodákat, valamint a zuglói Hermina-kápolnát is.
A 19. század első felében Hild József működése nyomta rá bélyegét Pest-Buda építészeti arculatára. Élete utolsó évtizedében a romantikus historizmus felé fordult ugyan, de életművére a klasszicista megoldás a jellemző. A paloták és bérházak mellett meghatározóak klasszicista stílusú, monumentális egyházi épületei. Meghatározó szerepe volt az esztergomi bazilika megépítésében, az ő tervei alapján készült az egri székesegyház.
Hild műve a ceglédi, a szatmárnémeti, a lovasberényi templom, valamint a kunhegyesi református templom, "az Alföld katedrálisa". Az ő elgondolása szerint kezdték el építeni a pesti Szent István-bazilikát is, de a terveket utóbb Ybl Miklós átrajzolta. Hild tervezte a Deák téri evangélikus templom főhomlokzatát, valamint a Kálvin téri templom oszlopos timpanonnal zárt előcsarnokát is. Vidéki épületei közül kiemelkedik a csákvári, a gyömrői, a bajnai és a tápiószentmártoni kastély, továbbá Esztergomban a Takarékpénztár, a Bibliotheka és a Papnevelde épülete.
Utolsó évei magányban és visszavonultságban teltek: 1861-ben 1000 forintos építészi fizetését megvonták, az idős Hild alig kapott munkát. Ekkortájt született egyetlen jelentősebb alkotása a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank épülete, a későbbi Gerbaud-ház a mai Vörösmarty téren. A közvélemény számára szinte észrevétlenül, 79 éves korában halt meg tüdőgyulladásban 1867. március 6-án Pesten. A magyarországi klasszicista építészet egyik legnagyobb alakjának földi maradványait két nappal később a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap