Egykori cellatársát követte a hatalomban „a Kárpátok géniusza”
2020. december 8. 16:18 Múlt-kor
55 évvel ezelőtt, 1965. december 8-án, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála után került a kommunista párt és ezzel Románia élére Nicolae Ceaușescu. Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett, széles körű személyi kultuszt épített ki, Conducatornak (Vezérnek), a Kárpátok Géniuszának neveztette magát, feleségét, Elenát miniszterelnök-helyettessé tette meg, s 400 rokonukat is magas párt- és állami tisztségekbe helyezték. A pártfőtitkár azonban az 1980-as évek második felében tömegbázisát, külső és belső támogatását egyaránt elvesztette, hatalmát csak a Securitate, a biztonsági szolgálat rémuralma tartotta fenn.
Korábban
Külön úton
Ceaușescu Scornicești-ben született, egyszerű parasztemberek gyermekeként. Korán, cipésztanulóként került a munkásmozgalomba, de már az 1930-as évek elejétől az ifjúsági mozgalom vezetőségében működött. 1936-ban belépett a Román Kommunista Pártba, részt vett az Antonescu-rezsim elleni harcban, tevékenységéért 1936-38-ban és 1940-ben is bebörtönözték. A börtönben Gheorghe Gheorghiu-Dej volt a cellatársa, aki 1952-ben az ország vezetője lett, s támogatta a későbbi utód, Ceaușescu pályáját.
Ceaușescu 1944-ben megszökött a börtönből, majd a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára lett. 1947-ben mezőgazdasági, 1950-54 közt honvédelmi miniszterhelyettes, Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt, majd a párthierarchia második embere lett. 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után, követte őt a kommunista párt élén, mint titkár, majd főtitkár. 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották.
Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett. Miután 1958-ban a szovjet csapatokat már kivonták Romániából, Ceaușescu az 1960-as években gyakorlatilag megszüntette a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében. Elítélte az 1968-as csehszlovákiai bevonulást és az 1979-es afganisztáni szovjet beavatkozást is. 1974-ben a köztársasági elnöki hivatal létrehozásával tovább növelte centralizált, diktatórikus hatalmát. Korlátozta a szólás- és sajtószabadságot, elnyomta az ellenzéket, ellenfeleit a hatalomból kiszorította. Gazdaságpolitikai céljaként az ország hatalmas külföldi adósságainak visszafizetését tűzte ki.
A cél megvalósítása drasztikus élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség közelébe, a gazdaság az összeomlás szélére került. Az 1970-es években meghirdetett homogenizálási programja a nemzetiségek asszimilációját, a teljes elrománosítást célozta. Település-szisztematizálási programja is részben a magyar nemzetiségű lakosság gyökereinek felszámolására irányult.
Ceaușescu 1988. április 29-én ismertette a falurombolásként ismertté vált programjának menetrendjét. A két- háromezer főnél kevesebb lakosú településeket életképtelennek minősítették, holott a romániai falusi lakosság 14200 településének mintegy a fele beleesett e felszámolási kategóriába. Fontos feladatként tűzték ki a helységek építészeti egységesítését is, amelynek értelmében minden épületet kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehet megépíteni. 1988-ra az illetékes szervek elkészítették a lerombolásra ítélt falvak listáját, s építési engedélyt már csak azokon a településeken lehetett beszerezni, amelyek nem szerepeltek e "halállistán".
Az 1988. áprilisi pártfőtitkári beszéd világszerte hatalmas tiltakozást váltott ki, Románia egyre erősödő nemzetközi gazdasági és politikai nyomás alá került. 1988 végére a falurombolási programot lelassították, amiben szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap