Különleges ablaktárlaton tekinthetők meg ritkán látható műalkotások Gyulán
2021. február 2. 11:57 MTI
Ablaktárlat formájában mutatják be a gyulai múzeumok ritkán vagy sosem látott műtárgyait az Almásy-kastély télikertjében és az Erkel Ferenc Emlékház bejáratánál - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.
Korábban
A szobroktól a szablyákig
Az Egyenesen a raktárból című kezdeményezés péntektől péntekig látható a két kiállítóhelyen.
Az Almásy-kastély télikertjében jelenleg egy ismeretlen, 19. századi alkotó Martell Károlyt ábrázoló lovas szobra látható, az alkotást a nagyközönség még sohasem láthatta.
A műtárgy mellett rövid szöveg olvasható az alkotásról és szereplőjéről - írják. Az Erkel-háznál e hét péntektől indul a rendhagyó tárlat.
Az Erkel Emlékház bejáratánál főként a néprajzi, a kastélynál elsősorban a történeti-helytörténeti gyűjteményből válogatnak érdekes darabokat, így a tervek között szerepel például egy szecessziós csillár, egy tajtékpipa vagy egy jurátus szablya bemutatása - mondta el az MTI-nek Fábián Tamás kommunikációs vezető.
Fekete-Dombi Ildikó kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: a műtárgyak üvegfelület mögötti bemutatásával ismét személyes élményekhez szeretnék juttatni az érdeklődőket, a pandémia miatti online jelenlét megerősítése mellett ugyanis érezhetően szükség van az offline, személyes élményekre.
A távolabb élőkről sem feledkeznek meg: az előző hét műtárgyát a két kiállítóhely Facebook-oldalán is bemutatják majd - áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.