A csodával határos módon maradt életben az átlyukasztott fejű ember
2021. február 7. 08:42 Múlt-kor
„Phineas Gage fejébe lyukat vájt vasrúdja hegye / mindenki tudja, hogy már sírban lenne a helye. / A sors volt, a vak szerencse, kinek a kegye? / Az évek telnek, de még itt eszi a fene.” Ezen négy sor elsőre talán egy vadnyugati legenda verses feldolgozásának hangzik, valójában azonban az amerikai bendzsós, Dan Lindner egyik dalának szövege, amelyet valós történet ihletett.
Korábban
A 25 éves Phineas Gage 1848-ban egy vermonti vasútépítésnél dolgozott művezetőként. Brigádjának a sínek lefektetésének útjában álló akadályok eltávolítása volt a feladata. A nagyobb sziklák áttöréséhez robbantásokra is szükség volt, ez pedig a XIX. század közepén még különösen veszélyesnek számított.
1848. szeptember 13-án Gage szokásához híven betömködte a lőport a sziklába vájt furatba, majd egy vasrúddal elkezdte ledöngölni. A kanóc meggyújtására ezúttal már nem került sor, mert a vasrúd valószínűleg súrolta a sziklát, ami miatt szikra keletkezett, a lőpor pedig berobbant.
A furatból kilőtt rúd a férfi felső állcsontja és a járomcsontja között hatolt be, felsértette a bal szemét, majd koponyája tetejét átszúrva, nagy ívben további 25 métert repült.
A művezető azonnal elájult, rángatózni kezdett, de nemsokára magához tért, és kis segítséggel sétálni is tudott. Szekérrel visszavitték a Cavendish városában található szállására, ahol orvosi ellátásban részesült.
Gage csodával határos módon túlélte az esetet. Mi több: annak ellenére, hogy agyának homloklebenyét áthasította egy több mint három centiméter átmérőjű, egy méter hosszú, hatkilós rúd, mozgáskoordinációja, érzékelése, intelligenciája nem változott. Személyisége azonban igen.
A korábban nagy megbecsülésnek örvendő, precíz szakember teljesen megbízhatatlanná vált, így munkahelyéről elbocsátották. Emellett korábbi nyugodt természetét is elvesztette, egyre gyakrabban káromkodott, társas helyzetekben pedig gyakran viselkedett a társadalmi normákkal összeegyeztethetetlen módon.
Ennek ellenére a balesete után vasrúdjával a kezében számos keleti parti városban fellépő Gage-et több munkaadó is alkalmazta, Chilében például kocsisként dolgozott.
A robbanást követően még 12 évig élő Gage alakja fogalommá és hivatkozási alappá vált az agykutatók körében, hiszen esetével bebizonyosodott: az agynak közvetlen hatása van az emberi viselkedésre és személyiségre. Emellett a tudósok számára lehetőség nyílt arra, hogy tanulmányozzák, hogyan is működik az egyik legfontosabb szervünk.
A korabeli vizsgálatok a tudomány aktuális állása, valamint a szűkös technikai feltételek miatt csak korlátozott eredményre vezettek. Egy néhány évvel ezelőtti vizsgálat során azonban kiderült, Gage agykérgének mindössze négy, fehérállományának azonban tizenegy százaléka károsodott, és utóbbin keresztül agyának többi részeire is átterjedt a zavar, ami megmagyarázza, hogyan lehetett a baleset hatással olyan magatartásformákra, amelyeket mai tudásunk szerint a szervnek a sérülés által nem érintett területei szabályoznak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap